2025.12.8. (hétfő)

A város szíve újra

A város szíve újra

Dátum:

Tíz mai épület és a helyükön egykor álló házak története, továbbá egykor és jelenleg is látható szobrok, valamint közlekedés és a mindezek emlékét megőrző képeslapok hátlapjai. Nagyjából ennyi A város szíve régi képeslapokon című kiállítás, ami két év után ismét látható lesz Szolnok napján.

Szolnok egyik legizgalmasabb közterülete a két évszázada még a város határain túl elhelyezkedő, aztán másfél évszázada már piactérként funkcionáló, és több mint 130 éve Kossuth Lajos nevét viselő terünk. A jelenlegi méretét csak 1973-ban elnyerő, mai formáját pedig alig húsz éve mutató Kossuth tér mindössze tíz számozott telekből áll, miközben a köztudatban erre a címre helyezett épületeiből kettő hivatalosan nem is ezen a közterületen található. Itt állították fel a város első Szentháromság szobrát, második politikai emlékművét, de főtér jellegéből adódóan talán az sem meglepő, hogy ezen a helyen volt Szolnok legrövidebb ideig álló köztéri alkotása is. Az egykori piacteret valamikor legalább negyven üzlet vette kerül, így kis túlzással azt is mondhatjuk, ez volt Szolnok első „bevásárló utcája” vagy „szabadtéri plázája”. És, ha még az 1963-ban átadott iker szökőkutakat is megemlítjük, amelyek majdnem tíz évig virágágyásként funkcionáltak, akkor talán igazat adnak nekem abban, hogy a szolnoki Kossuth tér minden négyzetmétere elmesélendő történeteket rejt.

A blogSzolnokon lassan tizenöt éve írok a Kossuth tér házairól, szobrairól, eseményeiről és különlegességeiről, cikkeimet elsősorban a saját képeslapgyűjteményem darabjaival illusztrálva. Két évvel ezelőtt a helyi Tourinform felkérésére az összegyűjtött információimat és képeimet kiegészítettem mások tudásával illetve átengedett fotóival, és összeállítottam egy tizenhat tablóból álló kiállítást. A 2022. szeptember 3-án az Agóra földszintjén megnyílt tárlaton így egy-egy tablót kapott a Kossuth tér tíz telke, azok egykori és mai házai, az egykori szobrok – köztük a névadó rövid ideig szabadtéri figurája -, a delizsánt és pótkocsis Ikaruszt is felvonultató közlekedés, illetve a képeslapok hátsó oldalai is. És természetesen született néhány mozaiktabló – lásd például a nyitóképet -, amelyek közel egy hónapig voltak láthatóak a Hild téren.

A város szíve régi képeslapokon című kiállítás anyagából később egy 20 oldalas kiadvány is született, de maguk a tablók raktárba kerültek. Egy ideig ajánlgattam különböző szervezeteknek, helyeknek, mert úgy gondoltam, ha már időt és pénzt szántam a kiállítási anyag összeállítására és legyártására, jobb lenne szem előtt tartani, mintsem egy nagy dobozban. Döntéshozói igény azonban eddig nem mutatkozott rá. Ám az Élő blogSzolnok Anno előadások kapcsán megismerkedtem Juhász Józseffel, a Társadalmi Egyesületek Jász-Nagykun- Szolnok megyei Szövetségének (TESZ) elnökével, és valahogy szóba került ez az elrakott kiállítás. Szó szót követett, és megállapodtunk, hogy az idei Szolnok napja programsorozat TESZ-es rendezvényeinek a részeként elővesszük a kiállítást, ami így egy hónapig ismét látható lesz a TESZ gyönyörű Szapáry utcai székházának az aulájában.

Ajánlom tehát figyelmükbe a Szolnok napja programsorozat augusztus 30-ai eseményét, ami 17 órakor kezdődik „Művészeti szempontok” címmel a Szapáry út 19. szám alatti épület udvarán. A város szíves régi képeslapokon című kiállítást az épület magasföldszinti aulájában tekinthetik meg egy hónapon keresztül. Akinek pedig felkelti az érdeklődését a kiállítás Szolnok szíve iránt, annak még egy előzetes információ: érdemes lesz figyelni az Élő blogSzolnok Anno előadássorozat plakátjait is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Ipartörténeti kincsünk

Miért különböző a milléri szivattyúház két kéménye? Működésbe hozható-e egy 1895-ben gyártott gőzgépes szivattyú? Hová lett a szabadtéri vízügyi kiállítás kék Hoffer traktora? Három kérdés, amire a Kulturális Örökség Napok alkalmából nyitva lévő milléri kiállításon választ kaptam.

Rendszerváltó év Szolnokon: 1989. április

Különös időszak volt a harminc évvel ezelőtti április. Még "ünnepelte" az ország a felszabadulást, Szolnokon is kitüntetéseket osztottak Lenin születésnapján, de érződött, már semmi sem a régi. Munkanélküliség, forint leértékelés, lakáshiány, sőt taxis áremelés. És május elseje is közelgett.

Eszement: Parkolót a rakpartra

Sorra újulnak meg Szolnok iskolái, ami elvitathatatlanul fontos. Ugyanakkor minden felújítás egyben elszalasztott alkalom is, hogy az intézmények környékének közlekedését átgondoljuk, rendezzük. Még akkor is, ha a problémák csak reggel és délután, a szülő taxik mozgásakor jelentkeznek.

Bizonytalan a HEMO sorsa

Lassan negyven éve nyitotta meg a kapuit a Táncsics Mihály úti Helyőrségi Művelődési Otthon (HEMO), ám ennyire bizonytalan talán még soha nem volt a sorsa. Az épület kezelője, a Honvédelmi Minisztérium szabadulna tőle, a kiszemelt új gazda, a város azonban nem akar élni a felkínált lehetőséggel.