A Múzeumok Éjszakáján tett egyik nagy felfedezésem, hogy a Jubileum téren álló toronyház, amit mindenki 24 emeletesként emleget, tulajdonképpen nem is 24 emeletes. Az 1975-ben átadott, Magyarország máig legmagasabb lakóépületének számító házban ugyanis csak 22 lakószint van. A 23. emeletet, ahová már a lift sem visz fel, a TIT – Tudományos Ismeretterjesztő Társulás – szolnoki szervezete foglalja el. A huszonnegyedik szint pedig tulajdonképpen a toronyház „tetőterasza”, ahol a TIT távcsöve mellett rengeteg kábel, antenna, szellőzőnyílás és még ki tudja, mi minden található. Ám ahogy az lentről is látható, az épületnek ott még nincs „vége”, hiszen vagy három emelet magas „bóbita” – ha jól tudom, víztorony – ül a tetején, miről további néhány emeletnyi magasságban antennák merednek az ég felé. Tehát, a mi 24 emeletesünk minimum 26 emeletes, de az épített csúcsa még ennél is fentebb van.
Tudom, hogy az utóbbi időben egyre aktívabban kommunikáló, mind több programot szervező TIT eseményeinek a 23. emeleti terek adnak otthont. Arról is hallottam már, hogy a tetőteraszon heti rendszerességgel vannak éjszakai csillagászati megfigyelések. Azzal viszont a Múzeumok Éjszakáján szembesültem, hogy végre koradélután is szétnézhetek a város tetejéről. Sejtem, a ház lakói megőrülnének, ha állandó kilátó nyílna ott fenn, pedig komolyan mondom, vonzó turisztikai attrakció lehetne.
Fentről nézve ugyanis Szolnok varázslatosan szép. A legfeltűnőbb, hogy mennyire zöld. A város legmagasabb pontjáról nézve úgy tűnik, mintha Szolnok egy nagy erdő közepére épült volna, emiatt hatalmas zöld gyűrű veszi körül. Sok helyen több fakorona látszik, mint háztető, az utcahálózatot pedig szinte pontosan kirajzolják a fák koronái. A város tetején állva nagyon jó szórakozás ismerős helyeket és épületeket keresgélni.
A magasból a szalagházak és a lakótelepek is sokkal diszkrétebbnek tűnnek, mint amikor a közelükben állunk. Ráadásul a 24 emeletes tetejéről nézve úgy érezzük, mintha Szolnokon alig lenne lakótelep, még a Széchenyi is kicsinek tűnik. Olyan az egész város, mintha sok-sok falusias részt emeletes házakkal varrtak volna egybe, és csupán az egyik szélére illesztettek volna ipari területeket.
Amelyek közül a legérdekesebb a szolnoki állomás és a hozzá tartozó hatalmas sínrendszer. A vasutak szerelmesei szerintem könnyeiket morzsolgatnák, ha pár órán keresztül Szolnok tetejéről tarthatnák szemmel az áthaladó vonatokat. A legjobb terepasztal is kismiska ahhoz képest, amit onnan fentről látni lehet. Főleg, hogy a magasból nagyon rendezett és tiszta az állomás és a befutó vonatok is. A „terepasztal” mérete pedig egészen megdöbbentő. Csak tippelni tudok, de nekem úgy tűnik, mintha Szolnok tizedét az egymásba érő sínek, vasúti épületek és rakodók foglalnák el.
A Múzeumok Éjszakáján gyönyörű tiszta idő volt. Így nemcsak Szolnok látszott a toronyház tetejéről, de Északra, a Jászságon túl a Mátra vonulatai is gyönyörűen kivehető volt. Kelet felé nézve Törökszentmiklósig, kicsit Délebbre fordulva pedig Martfűig lehetett ellátni.
