Attól, hogy valami Shakespeare, még nem biztos, hogy jó. Attól, hogy egy színház Shakespeare-t játszik, még nem biztos, hogy teljesíti feladatát. Attól, hogy Shakespeare-t nézünk, nem biztos, hogy műveltek vagyunk, vagy tartalmasan szórakozunk. Letudtunk egy újabb premiert.
Ha nem azért nézik meg Tóth Barnabás új filmjét, mert Magyarország nevezte az Oscar-díjra, akkor válasszák amiatt, hogy a rendező jegyzi az utóbbi évek két legnagyobb sikerű kisfilmjét. Nem fognak csalódni sem a történetben, sem a színészekben, sem a látványban.
Talán bérletet se kellett volna venni. Vagy el se menni, esetleg felállni, amikor úgy éreztem, nem bírom tovább. Netán egy sort se írni róla. És mindezzel cserbenhagyni a színházamat. Mert történjen bármi is, a Szolnoki Szigligeti Színház az enyém is. Mint a kedvenc focicsapat. Elengedhetetlen.
A Kulturális Örökség Napok (KÖN) keretében ismét rendhagyó tárlatvezetésre várom mindazokat, akiket érdekel a Nerfeld-, Centrum-, Árkád-sarok, azaz a Kossuth és a Szapáry utcák kereszteződésének története. Találkozzunk a júniusban kihelyezett tablóknál szeptember 21-én 10-kor!
Amerikai film is lehetne az egyik legnagyobb amerikai filmrendezőről szóló mozi. Ám a Curtiz magyar film, egy Amerikában naggyá lett magyarról, Kertész Mihályról. Akiről a Casablanca rendezése közben szőttek történetet egy új, magyar, filmes generáció tagjai. Michael Curtizhez méltóan.
