A szolnoki Hild tér építészetileg talán legmegosztóbb, ugyanakkor kifejezetten izgalmas köztere a városnak. Így kevés alkalmasabb helyet találhattak volna a Magyar Mérnöki Kamara 200 éves európai építőmérnökség előtt tisztelgő szabadtéri kiállításának. Megkerülhetetlen.
A szolnoki Sztálin-szobor ötlete nem legenda. Ha kisebbet álmodnak, akkor ma a Megyeháza és a Szigligeti utca között tér nyúlik a Tiszáig, ahol 1956-ban ugyanúgy ledöntik Dzsugasvilit, mint Budapesten. A Kommunista kiskirályok című kötet azonban nemcsak erről szól és nem ezért fontos.
Állandóan kellene egy hasonló kiállítás Szolnokon. Hozzátéve, hogy a régi képek szerintem keveset érnek, ha nem mondjuk el, mit érdemes látni rajtuk. Háromszor voltam önkéntes idegenvezető az Aba-Novák Erkel Galériájában, a Vincze Gyula gyűjteményéből rendezett kiállításon.
Szolnokra is van utalás Benedek Szabolcs Vörös, mint a vér című, alig egy hónapja megjelent regényében. A szolnoki kötődésű író új könyve egy különleges időutazás az éppen száz évvel ezelőtti Magyarországon, ahol olyan történelemből ismert alakok bukkannak fel, mint Korvin vagy Szamuely.
Harna Péter megérdemelt és parádésan megoldott jutalomjátéka a Szigligeti Színház utolsó bemutatójának címszerepe. Még akkor is, ha a Charley nénje csak egy felejthető, könnyed, zenés bohózat. Ami ettől még méltó lezárása is lehetne egy átgondolt évadnak. Az évad miatt azonban nem az.
