Hét évtizeddel ezelőtt kezdődött a magyar oktatás egy érdekes, és bár rövid idejű, úgy tűnik, mégis nagyhatású kísérlete. A népi kollégiumok, ami NÉKOSZ-ként rögzült a köztudatban. Egy könyv kapcsán szembesültem szolnoki vonatkozásaival, a Mészáros Lőrinc Népi Kollégiummal.
A megyei levéltár immár három évtizede megjelenő évkönyveivel két, egymásnak némileg ellentmondó probléma van. Az egyik, hogy csak évente jelenik meg. A másik, hogy időt próbálóan vaskos és tartalmas. A 30. Zounukot is legalább annyira érdemes végigolvasni, mint várni a folytatást.
Nem vagyok magyartanár, csak írott szövegekkel babráló, mégis azt gondolom, az elmúlt két évtized legfontosabb Esőjét nyújtották át idén ősszel Jenei Gyuláék. Fő témája, a magyartanítás, nemcsak a diákokat és a pedagógusokat érinti, hanem mindenkit, aki ír, olvas, beszél. Baj van, ha csökken a számuk.
Hosszú idő óta először van ismét súgólyuk a Szigligeti Színház színpadán. Ez részben arra utal, hogy a Vidám kísértet jórészt a rengeteg szöveg pontos ismeretétől működik. Másrészt meg arra, hogy az egyetlen helyszínen játszódó komédiát a régi színházi iskolák szerint állította színpadra Kiss József.
Előfordul, hogy apa hazaviszi a munkát. Sőt, megesik, hogy a család is besegít egy kicsit. Miért ne fordulhatna elő egy rendezővel, hogy az otthonában, a feleségével és a gyerekeivel forgat egy filmet? Így születtek meg Farkasék, akikhez beállítanak Ernelláék, meg mi is.
