Hétre értem haza, de negyed nyolckor már a Maláta téren voltunk. A tizedik Szolnoki Tiszavirág Fesztivál első estéjének mérlege négy kiváló koncert, számtalan régen látott ismerős- köztük olyan, akivel negyedszázad után beszéltünk - és olyan rétes, amit eddig nem tudtam megfogalmazni.
A Tisza moziban is látható már az A kém című amerikai akció-vígjáték. Amit természetesen nem azért ajánlok, mert egy könnyed, de egyébként vállalható nyári limonádé, hanem mert végre a magyarországi forgatási helyszínek többnyire történetben is itteniek. Kitűnő reklám az országnak.
Miként számon tartunk klasszikus regényeket, amelyeket illik elolvasni, és olyan filmes alapműveket, amelyek kihagyhatatlanok, ugyanígy vannak festők, akiknek az életművébe ajánlatos belekóstolni. Főleg, ha karnyújtásnyira elérhetők, mint most Czóbel a Szolnoki Galériában.
Ismerem a közmondást, hogy nem igyunk előre a medve bőrére, de a Szigligeti Színház jövő évi műsortervét nézve bele kell esnem ebbe a hibába. Elsősorban azért, mert soha nem adom fel a reményt, hogy a következő évad jobb lesz az előzőnél. Másrészt, mert szeretem a színházat.
Az idei első Esőt valószínűleg úgy fogjuk majd emlegetni, mint a tavaly decemberben elhunyt Dienes Eszterre emlékező lapszámot. Nemcsak azért mert a lap negyedében őt idézik kortársai, hanem az illusztrációként használt kéziratok miatt is. Persze van más is a friss, tavaszi Esőben.
