Ha néha kételkednének abban, hogy szolnokinak lenni jó, vagy van mire büszkének lenni a városban, akkor keressék fel a Damjanich Múzeumban végre megújult Szolnoki Képtárat, engedjenek a színek csábításának, és élvezzék azt a gazdagságot, amit a Művésztelepünk teremt.
Egy széles repertoárú színháznak időnként kötelező Csehovot játszania. Egy mára klasszikussá vált rendezőnek pedig jogában áll úgy dönteni, hogy a Cseresznyéskertet hagyományos színházi keretek között állítja színpadra. Szerethető és kötelező a szolnoki előadás.
Kell lennie valaminek egy olyan magyar filmben, amit alig reklámoznak, mégis tizenketten váltanak rá jegyet vasárnap este a Tisza moziban. És szerintem, aki látta a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című alkotást, nem bánta meg.
Az ausztráliai Anna Funder hét évvel a Berlini Fal leomlása után elkezdett kutakodni az NDK titkosrendőrsége, a Stasi után. Hat évvel később dokumentumregényt írt a megdöbbentő történetekből. A Stasiország csak 2014-ben jelent meg Magyarországon.
Szeretem, amikor a kezembe nyom valaki egy könyvet azzal, hogy olvassam el, mert érdemes. Az ilyen gesztus általában nemcsak a könyvről, de az ajánlóról is árulkodik. Az pedig különösen jó, ha úgy érek a könyv végére, hogy én is merem ajánlani. Mint például a Négercsókot.
