Nem tudom, hogy a Kozma Károly képeiből összeállított kiállítás rendezői akartak-e összefüggést vagy párhuzamot találni a földszinti és az emeleti képek között, bennem mindenesetre megállt az ütő, amikor felfedeztem. Igaz, a fotók enélkül is szépek és mesélők.
A salemi boszorkányokról azt írtam, hogy sok mindent felülír, megbocsájt és megenged. A Patikát látva azonban olyan erős kompromisszumokat kell kötnöm, mint amilyeneket a társulat is köthetett, az egyébként az élettel kötendő kompromisszumokról is szóló darab kapcsán.
Akkor kezdtem felfedezni a szolnoki színházat, amikor Mucsi Zoltán volt itt az egyik vezető színész, akár azt is mondhatnám, a nyolcvanas évek közepének helyi sztárja. Éppen ezért örültem, hogy a XXII. Szolnoki Zenei Fesztiválra meghívták. Fergeteges volt a színháznéző képzésem.
Nem is tudom, hány hónap szünet után ismét nagyrendezvény van az Aba-Novák Kulturális Központban (ANKK). A nagyot pedig ebben az esetben úgy tessék érteni, hogy a földszinten felállított vasúti terepasztal az aulából is kilóg. Remek hétvégi program, nemcsak gyerekeknek.
A Tisza mozi - jó ideje Szolnok kulturális központja - ismét különleges programmal csalogatott. Ezúttal sem film, hanem színház, avagy inkább az a jó értelemben vett régi irodalmi est volt a műsoron. Nagy Anna és Huszárik Kata Lázár Ervin írásait idézték a mozi nagytermében.
