2025.11.18. (kedd)

Akácos út

Akácos út

Dátum:

Ha nincs ez az Unió kontra akácfa mizéria, soha nem kezdem el figyelmi a szolnoki akácfákat. Pedig tényleg milyen sok akácos utunk van. Már csak ezért is bosszantana, ha valaki kitalálná, hogy vágjuk ki az összes akácfát. Nem szép, nem is régóta magyar, de több okból szeretem.

Nem vagyok sem biológus, sem erdész, így halvány megalapozott fogalmam sincs az akácfa magyar erdőkre és természetre gyakorolt káros vagy jótékony hatásáról. Mint természettudományosan alulképzettnek, nekem az akácfa nem több mint az alföldi – de azt hiszem, a magyar – táj elvitathatatlan és jellegzetes eleme. Ráadásul amióta az eszemet tudom, mindig, mindenhol az utamba akad. Hiányos ismereteimből pedig azt szűröm le, hogy ezzel így volt már előttem minimum öt-hat emberöltőnyi generáció is, mert mintha Bábolnán állna egy több mint kétszáz éves akácfa matuzsálem.

Azt is le kell szögeznem, hogy sem euroszkeptikus nem vagyok, sem uniós szakértő, tehát az akácfák sorsa a május 25-ei voksolásban nem fog befolyásolni. Azzal együtt, hogy a mai napig jót tudok röhögni az uborka görbületének kérdéséről állítólag hozott uniós normán. Hozzátéve, hogy szerintem az elmúlt 10 évben igenis sok mindent adott nekünk az Unió, sőt többet nyertünk a réven, mint vesztettünk a vámon.

Tehát sem tudományos, sem szakmai alapon nem tudok hozzászólni a hónapok óta tartó akácvitához. Csupán földhözragadt, érzelmi megközelítésben. Ami lehet, hogy eszembe se jutott volna, ha éppen nincs május. És nem virágzik Szolnok utcáin is egy csomó helyen az akác.

Tényleg, eddig fel sem tűnt, milyen sok akácfa van a városban.

Szóval virágzik az akác, és legalább annyira imádom az illatát, mint az első ibolyáét, az éppen csak megjelenő gyöngyvirágét, vagy a színesbe boruló szandai gyümölcsfákét. Merthogy azonnal eszembe juttatják, hogy már nemcsak a tavasz köszöntött be, de hamarosan itt a nyár is. Ám még nem az az eszméletlen meleggel fárasztó, hanem az a reggel-este még hűvös, buján zöld, árnyékban fázós, olykor izzasztó és szikrázó. Amolyan bolond késő tavasz, kiszámíthatatlan kora nyár. Amikor az oviba már rövidnadrágba lehetett menni, és már kiszabadulhattunk a négy fal közül.

Eddig eszembe se jutott, hogy ez a várakozás, és ez az emlék nekem az akác illatáról ugrik be.

Így nemcsak a cserépkályhából hiányozna nekem az akác, meg az asztalomról – hiszen az egyik legfinomabb a tiszta, igazi akácméz -, hanem az orromból és a tavaszomból is. Amiből a magam részéről sokkal szívesebben száműzném a fehér pelyheket eregető nyárfákat, mint az akácot.

Mert lehet, hogy ez az akác ide csak bevándorolt. Lehet, hogy még csak párszáz éve a magyar táj jellegzetes figurája. De szerintem asszimilálódott, közénk való, és ha csak egyetlen okot hozhatnék fel a megőrzése mellett: isteni illata van tavasszal.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Lakos fizess!

Tudta, hogy minden szolnoki ingatlantulajdonosnak építményadó bevallást kell készítenie január 15-ig? Nem is azzal van a baj, hogy adóval kell hozzájárulni a közös költségekhez, hanem a rövid határidővel, a rossz kommunikációval, és hogy nem partnernek, hanem adóalanynak tekintik a lakosságot.

Kommentek kommentje

Nem a legjobb hozzászólásról lesz szó. Hanem a bosszantó hozzászólásokról. Olyanokról, amelyeket úgy fűznek egy képhez vagy cikket indító leadhez, hogy az írást nem olvassák el. Sokszor eszembe jut a modern mondás: a Facebook előtt is buta voltál, de akkor legalább csak a családod tudta.

De november 4-én?

Szolnok 20. századi történelmében ez olyan dátum, ami kétszer is sorsfordítónak bizonyult, és mind a kétszer összekapcsolódott egy nagyhatalom politikájával és az annak érvényt szerző hadsereggel. Nyolcvan év ért véget Szolnok ostroma, 68 éve Szolnokról is megindultak a tankok Pest felé.

Segélykiáltás a Táncolókért

Az egykori Ságvári Művelődési Ház oldalsó bejárata fölül eltűnt Andrássy Kurta János 1958-ban készült Táncolók című domborműve. Mivel nem tudom, hogy végleg megsemmisült vagy csak az építkezés idejére került biztonságos helyre, segítséget kérek. Ki tud valamit a műalkotásról?