Dollinger Erhardt szerintem 1967 júniusában járt Szolnokon, és egy egész tekercset ellőtt az az évi Vasutasnapon átadott MÁV kórházra. Ezekből a fotókból aztán majdnem egy évtizeden át jelenjenek meg olyan képeslapok, amelyekről megfordításuk nélkül csak mi tudjuk, hogy Szolnokot mutatják.
Lehetne egy kora újkori németalföldi festmény, ha nem ismernénk fel rajta a 19. század végétől Szolnokon épült házakat. Lehetne akár az is a címe: "Hétköznapi piac egy kisváros főterén", ha nem lennénk tisztában azzal, hogy a szolnoki Kossuth téren járunk 1912 és 1917 között.
Ha valaki nem a nagyszerű Fortepan.hu-n bukkan erre az 1957-es képre, talán el sem hiszi, hogy Kádár József szolnoki fotót adományozott a gyűjteménynek. Bő hat évtized távlatából az is hihetetlennek tűnhet, hogy a fotózás idején erre a telekre tervezték Szolnok új, modern filmszínházát.
A Gólyánál még nincs körforgalom, lámpás kereszteződésben lehet az állomás felől ráhajtani a Szolnokon átvezető 4-es főútra. A Közgé mellett nyoma sincs a Bőrtexig nyúló társasháznak, a Mikszáth út elején viszont éppen építkeznek. A nyolcvanas évek végén járunk Szolnok fölött.
Szolnok főtere valamikor az ötvenes évek közepén. Új világban, de még a nagy átalakítások előtt. Nyári hétköznap, kora délután, kevés autó, sok ember és még több hirdetés. Ezt a képet választottam az idén tízéves blogSzolnok Album rovat 400. fotójának. Mert sok mindenről mesél.
