Néhány évvel az első világháború után készülhetett ez a fotó, ami a szolnoki Faragó könyv és papíráruház gondozásában lett képeslap. Akkor, amikor még Szolnok "védjegye" volt a Tisza-parton sorakozó három templom. A be- és az elfogadást, meg talán a szabadságot is hirdetve.
Az akkor már pár éve működő Hotel Pelikán, mellette az épülő Skála. A Szolnoki Galériává lett zsinagóga az első világháborús szobor nélkül. A nem sokkal korábban leleplezett Tiszai hajósok emlékműve, és a még név nélküli tér az MMIK-val, háttérben az épülő kőolajos székház. Négy évtizede.
Szigeti Henrik fényképeiből a felvidéki Eperjesen működő Divald Károly "első magyar fényképnyomati műintézetében" készülhetett ez a négy, szolnoki fotóból álló képeslap. Az itt bemutatandó példányát 1900-ban adhatták postára, ugyanakkor az egyik kép biztosan korábban készült.
Az akkor legújabb szolnoki képeslapot küldte pünkösdi üdvözletként 1912-ben Wallner Jenő a Vas megyei Felsőlövőre Stamm Valinak. Ezt onnan tudni, hogy üzenetét azzal kezdi: "Íme a szolnoki színház, melyet ezelőtt egy hónappal nyitottak meg". Utalva ezzel az anziksz képes oldalán látható fotóra.
Mennyi ideig szünetelhetett a hajó forgalom a Tiszán 1909-ban vagy 1910-ben, amikor az Özv. Lőrinczy Gyuláné kiadásában megjelent képeslaphoz ezt a fotót készítették? Szolnokon, a mai Tiszaliget oldalából, az 1944-ben felrobbantott első, szolnoki, vasból és betonból készített közúti híd építésekor.