Azt feltételezem, hogy ez Szigeti Henrik egyik első fotója, amit a Kereskedelmi Bank második emeletére költöztetett műtermének ablakából készített. Igen, Szolnokon járunk, valamikor 1907 táján. A képen az akkori Gorove utca és a Kossuth tér látható. A Városháza tornyai, kupolái a leginkább felismerhetőek.
Se FIAT, se Szolnoki Cukorgyár reklám. Hanem az egyébként tetszőleges épületek komplett kivitelezésével foglalkozó szolnoki ÉPSZER Vállalat, negyven évvel ezelőtti, jellegzetes reklámhordozója, azaz 1980-as kártya naptára. Aminek kapcsán érdemes elgondolkodni azon, hogy miért lehetett jó ötlet egy 9 éves nyugati autót rátenni a képre.
A Ságvári körút és a 4-es főút átkeléséi szakaszának kereszteződését örökítette meg az ismeretlen fotós, a képen nem látható Pártház elől valamikor 1969 és 1973 között. Ma már semmi sem ilyen Szolnok egykor legfontosabb kereszteződésének környékén. Talán ezért is őriz néhány érdekességet ez a felvétel.
A szolnoki evangélikus templomot nem sokkal az átadása után megörökítő képeslapot egy Tiszán vízitúrázó diák adta postára éppen nyolcvan évvel ezelőtt. A mából nézve az anzikszhoz használt fotó érdekessége elsősorban a templom környezete. Illetve az, hogy a fiatal fiú üzenete bizonyítja: a Szolnokot ábrázoló képeslapokat a környék településein is árusították.
Nem nehéz kitalálni, hogy ez a felvétel a mai Baross és Boldog Sándor István utcák kereszteződését mutatja. Körülbelül nyolc-kilenc emelet magasból fotózva. Amit kizárólag 1982-ben lehetett megoldani, amikor már épült a jelenlegi Árkád, ám a telkén még bent állt a síneken mozgó toronydaru. Időutazás Danka István fotója segítségével.