Szolnok főteréről a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata két olyan képeslapot is megjelentetett a hatvanas évek közepén, amelyekhez a felhasznált fotók nagy valószínűséggel ugyanarról a tekercsről valók. Igaz, az egyik még 1 forint 20 fillérért került forgalomba, a másikért meg már kettő forintot kértek. Évekig lehetett raktáron a tekercs, hogy aztán képeslap legyen a felvételeiből.
Amikor Meszlényi Imre postára adta ezt a szolnoki képeslapot, talán még nem tudta, hogy a második világháború első nagy felvonása éppen véget ért. És úgy tűnik, a legkevésbé sem izgatta, hogy Szolnok legrégebbi épületét ábrázoló fotóval üzenhet haza, hiszen az sokkal fontosabb volt számára, hogy hamarosan hat nap szabadságot kap.
Persze, hogy ezen a képeslapon nem egy balatoni szálloda, hanem a szolnoki "lordok háza" látható. Eredeti állapotában. Ízlés kérdése, volt-e annyira szép egykor ez a lakóház, hogy bő fél évszázada képeslapra kerüljön. Ám számomra sokkal érdekesebb, hogy ezzel a képeslappá lett fotón egy valami nem stimmel.
Aki életében nem járt Szolnokon, és az első élménye a városról ez az 1980-ban készült mozaikképeslap, az azt gondolhatta, itt minden beton és új, semmi sem maradt a múltból. Annak ellenére, hogy az anziksz jobb felső sarkában épp a város 900 éves múltjára emlékeztető Tanúhegy látható.
Az 1903-as nyár utolsó előtti napján szólított így Gyula a Budapesten élő Vidics Melánka úri leánykát, akihez minden bizonnyal gyengéd szálak fűzték. Aminek köszönhetően fennmaradt ez a gyönyörű szolnoki képeslap, amiről nemcsak azt tudjuk, ki fotózta, de azt is honnan és nagyjából mikor. Ugye szép a Gorove út?