2025.12.2. (kedd)

Album

Lipcsei lap, szolnoki Szentháromság

Ez az 1911-ben Szolnokról Budapestre küldött képeslap legalább két dolog miatt is érdekes a számomra. Egyrészt az egyik legjobb felvétel a város főterén egykor álló Szentháromság-szobrunkról. Másrészt bizonyítja, hogy a lipcsei Dr. Trenkler Co. fotósa valamikor 1906 nyarán több felvételt is készíthetett Szolnokról.

„Pláza” a közházban

Közismert, hogy Szolnok a megyeszékhelyhez méltó városházát kölcsönből építette 1882-84 között. A hitel visszafizetése pedig az épület földszintjén sorakozó üzletek bérleti díjából történt. A mellékelt képeslap azt is igazolja, hogy jó befektetés volt egykor a Kossuth téren üzletet működtetni, hisz akadt olyan, amelyik évtizedekig működött Szolnok egyik "plázájában".

Csibuk és szerelem

Ha valaki esetleg tudja, ki lehetett Ferkó, aki 1901-ben Szolnokon a Kisfaludy utca 18. szám alatt lakott, akkor esetleg kiderülhet, hogy Gizike elkészítette-e neki a kért dohányzacskót, illetve a gödöllői lánnyal kiteljesedett-e a szerelmük. Mindezek mellett csak érdekesség Kalmár Miksa reklámképeslapja.

A három templom körül

Az ehhez az 1915-ben kiadott, de csak 1917-ben postázott képeslaphoz használt eredeti felvételt valamikor 1905 és 1912 között készítette valaki a Tisza bal partjáról, a Móricz-ligetből. Meglehetősen magas vízállásnál, valamikor kora tavasszal, így jól látszik nemcsak a rakpart, de a három templom körül álló többi ház is.

Van-e szerelmesebb képeslap?

"Szívemre hallgatok: egy nevet súg nekem... És a név visszhangja: szeretem, szeretem!!" Lehet-e üzenettel ennél szebbé tenni egy képeslapot? Ami 117 évvel a postára adása után önmagában is gyönyörű. Milyen jó lenne tudni, vajon Volf Gizella úrhölgy miként reagált anno Gödöllőn erre a Szolnokról kapott, egyáltalán nem diszkrét üzenetre!

Legfrissebbek

Legolvasottabbak

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

Arhívum