Faragó Sándor, aki egyébként a Kossuth úton, az egykori Steiner-féle ház melletti épületben működtette papíráruházát, valamikor 1912 és 1922 között jelentette meg ezt a fekete-fehér képeslapot. Illetve ugyanennek színes változatát is. Igaz, azon már egy plusz utcai lámpa is látható.
Az ehhez a szolnoki laphoz használt fotó 1914 és 1937 között bármikor készülhetett volna, ám nekem van egy olyan érzésem, hogy 1934-es vagy legfeljebb 1935-ös a felvétel. Amit, bár a református templom felirattal láttak el, gyönyörűen mutatja mindhárom nagy templomunkat, amelyek akkoriban a szolnokiak toleranciáját és a békés együttélést hirdették.
Abban egészen biztosak lehetünk, hogy 1933. július 9-én már nem úgy nézett ki a szolnoki Baross utca, ahogy a Kiss Margitné dohánytőzsde vállalkozása által megjelentetett, festett képeslapon látszik. Mikén abban is, hogy Szolnok főutcájának a végén soha sem látszottak hegyek. De hát a művészi szabadság...
A hatvanas-hetvenes években leggyakrabban az ezen a képeslapon is visszaköszönő szögből örökítették meg Szolnok főterét. Mert így egy képre kerülhetett az 1963-ban felállított Munkásmozgalmi emlékmű, a jó száz évvel idősebb néhai Magyar Király Szálloda, és a szoborral egyidős, modern épület. Korok találkozása a Kossuth téren.
A második világháború utolsó olyan évében adták postára ezt a lapot Szolnokon, amikor még az ország területén és így a városban sem ropogtak a fegyverek. A következő esztendő végén azonban már a Városháza kupolái sem voltak meg. Niehold Jenő kiadványán ritka szögből látható az épület.
