A Szabadság téren, a két híd felhajtója által közrefogva áll egy régi épület, amit sokan bölcsődeként emlegetnek, jelenleg talán a múzeum használja. Az épület láthatóan nem nyitogatott, tér felőli fedeles kapuja mellett évtizedekig "bástyás" utca- és házszámtábla volt látható. Olyanok, amelyek 1926-ban kezdtek Szolnokon megjelenni, és mára nagyon kevés maradt belőlük. Már innen is hiányoznak. Nekem legalábbis. Porszem, amikből a múltunk összeáll.

Van, aki festékkel jár a parkerdőbe? És míg más a csendet és a színeket élvezi, ő a mázolásban leli örömét? Összefestve például a Széchenyi parkerdőben a fa feldolgozásáról szóló, ártatlan táblát. Graffitis körökben biztosan tudják, ki lehet az a fafejű, sötét, tapló Maxi, aki ezt elkövette. Aki büszke lehet magára, sőt némi kielégülést is stimulálhatott primitív agyában. Szerintem az ilyen fafejűek feldolgozásáról is kerülhetne ki tábla.

Aki dolgozik, az hibázhat. Mondjuk, nem tudom, hány táblát kellett ahhoz benézni, hogy egy kamion az Árkádig navigálja magát. És vajon mi lehetett a cél? Hány nagysúlyú teherautó számára tilos úton hajtott keresztül addig? Vagy nem a kamionos hibázott? Nincsenek kint táblák? Vagy nem jól láthatók? Vagy esetleg van olyan vállalkozás Szolnok belvárosában, amelyik a kamionos szállítást is megengedheti magának? Ja! Ez nem kérdés volt, hanem kijelentés. Az üzlet, a személyes haszon mindig felülírhatja a köz érdekét.

A szolnoki "utcai művészek" kedvenc felületei a közlekedési táblák és minden fal, amelyik nem sajátjuk, azaz ahol más tulajdonát csúfíthatják, és tehetik tönkre. Szellemi színvonalukat a békás szökőkút vízköpői alatt kereshetjük. Konkurenseik az utcai hirdetők, akik bárhová, bármit képesek kiragasztani. A két "művészeti ág" támogatói pedig a közterületeinket pásztázó kamerák felügyelői, a rend valamint a közterület őrei.