2025.12.6. (szombat)

Amikor még vízi út volt a Tisza

Amikor még vízi út volt a Tisza

Dátum:

Ez a kép nemcsak azért különleges, mert ilyennek már soha többé nem láthatjuk a Tisza-partot, hanem mert felvillant egy olyan időszakot is, amikor még valódi vízi út lehetett a Tisza. A tehervagonok meg majdnem a belvárosi nagytemplomig jártak.

Ez a kép nemcsak azért különleges, mert ilyennek már soha többé nem láthatjuk a Tisza-partot, hanem mert felvillant egy olyan időszakot is, amikor még valódi vízi út lehetett a Tisza. A tehervagonok meg majdnem a belvárosi nagytemplomig jártak.

Egészen egyértelmű, hogy Attila nevű olvasónktól kapott újabb fotót a tárház tetejéről készítették – szerintem – valamikor a hetvenes évek közepén. A kép közepén már ott a színház melletti tízemeletes katonai lakóház – városépítészeti bűncselekmény -, tőle jobbra pedig a MÁV kórház vörös tömbje is látszik, így biztos, hogy 1967 után vagyunk. Mivel a Tisza-parti sétány felénk eső végén már áll a középiskolai kollégium, utána pedig a Tiszaparti Gimnázium és talán a Pálfy épülete is, a fotózásnak legalább 1971-72 után kellett történnie. Azonban a kép bal széle és a nagytemplom tornya között már létható az Ady Endre úton felhúzott – itt azonban még készülőben lévő – tízemeletes házak miatt a fotósnak 1974-75 körül kellett felkapaszkodnia az akkor jó negyvenéves tárház tetejére.

A kép egyik érdekessége – amellett, hogy még sehol nem találkoztam vele – az előterében lévő vasúti kocsik, amelyek nagyjából a mai főiskolai kollégium és könyvtár – az egykori ÁÉV munkásszálló – helyén állnak. A fotó küldőjének közlése szerint, a vagonoktól jobbra álló, sátortetős emeletes ház az egykori fuvarosok irodája volt, akik a rakodópartra érkező áru mozgatásában működtek közre. A sétány végén lévő pici épület pedig egy szivattyúház lehetett, aminek az alapjai ma is ott láthatóak. Ha a sétány melletti partszakaszt – az árteret – megnézzük, akkor hegyekbe rakott kavicsot vagy homokot fedezhetünk fel, amelyek minden bizonnyal a Tiszán szállítva kerültek ide. A vasúti kocsik és a deponált sóder pedig arra enged következtetni, hogy a hetvenes évek közepén a Tisza még valódi szállítási útvonalként funkcionált. Nagyjából úgy, ahogy mondjuk Németország folyói a mai napig tehermentesítik a közutakat és a vasutat.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Ismét a Változó tér

Még áll a Steiner-féle ház, de már épül mögötte a ?Fradi? ház. A Munkásmozgalmi emlékmű már a helyén van, de a múzeum melletti házat még nem bontották el. Az egykori Népbank még csupasz, a Madas-ház is idelátszik, a Centrum-sarok tetején pedig már ott a biztosító fényreklámja.

Szolnoki képek a háborúból

Böske mit kereshetett 1943 kora tavaszán, Szolnokon? Az általa Pinnyédre küldött négyképes szolnoki képeslapról ez nem derül ki. A háború hatása viszont érződik a rossz minőségű papíron és képeken. A lap egy olyan, ma már nem létező utcarészletet is őriz, ami máshol még nem bukkant fel.

A Dami a Marx park felől

Lassan felnő Szolnokon egy generáció, amely tagjainak semmiféle emléke nem lehet erről a különös, a maga nemében akár szépnek is nevezhető épületről. De van még pár generáció, amelynek tagjai ebből a szögből is felismerik az 1967-ben átadott, de csak negyven évig használt épületet.

Mit nem bírhatott el a papír?

Szerintem a háború után Szolnokon élők közül is kevesen tudták, hogy hol lehet a helyi Felszabadulás tér. Aminek emlékét leginkább néhány képeslap őrzi a negyvenes-ötvenes évek fordulójáról. Amikor nem minden pletykát bírt el a papír, mármint a képes levelezőlap írható oldala.