Hallottak már olyanról, hogy megbüntettek egy gyalogost, mert szabálytalanul közlekedett a zebrán vagy a bicikliúton? Én még nem. Pedig olykor felmerül bennem erre az igény.
Mondjuk, amikor ott a széles – Szolnokon általában szürke kővel kirakott – járda, mellette a sárga csíkok közé fogott, vagy piros kővel megkülönböztetett kerékpárút. Mégis a kétkerekűek helyén lófrálnak a kétlábúak. Volt már részük ilyenben, mondjuk a Béres József sétányon, a Tisza parton? Esetleg okos szülők, nagyszülők pici gyerekeket is sétáltattak ott? És még nem is ez a legveszélyesebb. Mert általában egy kis csengetés, köhintés, elnézést kérés, és felszabadul a bringaút.
De, amikor bedugott füllel, zenét hallgatva futnak, sétálnak, vagy csak sietnek gyalogos társaink, akkor a frásztörés után néha tényleg rendőrért kellene kiáltani. Főleg, amikor „vakegér” módjára változtatnak irányt. Tényleg csak a tanulság kedvéért elevenítsünk fel egy fizikaórát! Hány méter kell egy bringásnak az észleléstől a teljes megállásig, ha nagyjából 20 kilométeres sebességgel halad? Vagy milyen sebességnél következik be a találkozás, ha egy futó 6-8 kilométerrel szalad neki, egy akár 25-30-as sebességre is képes bringásnak? Nehezítve a példát mondjuk a közlekedők és eszközeik súlyával. Nem lesz kellemes a találkozás. És ki lesz a hibás?
Hát nem a gyalogos. Aki lehet, hogy előtte épp egy autósra hozta a frászt. Mert úgy gondolta, a zöld és a piros csak két szín, és nem a lámpának, hanem saját szemének kell hinnie. Így nem érdekli, hogy a zebrához érkező autósnak esélye sincs az utca két oldalán álló házaktól látni, hogy valaki még át akar slisszolni a villogó zöld után. Vagy az egymásra merőleges zebráknál, a másodikon is, hiába piros a lámpa. Töltsenek el pár percet a Baross és a Madách utcák találkozásánál lévő lámpánál! Mintha, csak javaslatként működne ott a gyalogosoknak felszerelt lámpa.
Nem akarok ismét fizikával jönni, de számoljunk! A Madách úton elvileg 30 kilométeres sebességgel közlekedhetnek az autók. Senki sem így közlekedik, ami miatt néhány, a kereszteződésnél utolért autóba már bekopogtam. De ez csepp a tengerben. Szóval, milyen életesélyei vannak annak a gyalogosnak, aki semmibe veszi a pirosat, ha rosszkor van rossz helyen, mert éppen odaér egy sebességkorlátozásra nagyívbe tevő autós járgányával? És, ha már kiöntöm a bosszúságaimat. Tényleg egy atomreaktor összeszerelésével felérő bonyolult művelet olykor Szolnok belvárosának szűk utcáiban sebességet mérni? Rendőrileg? Ha csak egy gyalogost meg lehet menteni… Vagy ezekben az utcákban nem olyan jó a bevételi ráta, mint a főutakon?
Nem bántom a rendőröket. Láthatóan képtelenek ilyen apróságokra is figyelni. Mert az sem megy nekik, hogy a Tiszai hajósok terének Szapáry utca felőli végénél szabálytalanul parkolókat, komplex nyomozati cselekményeket alkalmazva leleplezzék. Így a forgalom elől elzárt területen és a járdán is nyugodtan lehet parkolni. Persze csak a dél-német autógyárak termékeivel. Ja, és NJV-s forgalmi rendszámú állami autókkal, ami azért a kivagyiság netovábbja.
Persze, nem biztos, hogy ezeket a dolgokat csak rendőrökkel lehetne megoldani. Bár, rögtön hozzáteszem, hogy az ostor a gyorsabb megoldás, a nevelés a lassabb. Mert miként lehetne nevelni azt a nagyon praktikus szülőt, aki úgy gondolja, hogy reggel háromnegyed nyolc körül ő egy pillanatra megállhat a Szegő iskola előtt, a Templom utcában. Hát tényleg csak kiugrik a gyerek, nehogy már sétálnia kelljen tíz métert, hát kit zavar ez? Amennyiben nem használja a visszapillantót, akkor tényleg senkit.
Vagy miként lehetne rávenni gyalogosokat arra, hogy persze, a zebrán mindig nekik van elsőbbségük. De olykor lehetnének udvariasak a feltorlódó autókkal. Mondjuk, a Gólya körforgalomnál. Ahol néha a Thökölyig ér a kocsisor vége, mert minden egyes autó elenged egy-egy gyalogost. Akik közül egyben sem merül fel, hogy megálljon, intsen és elengedjen pár autóst, hogy haladjon a kocsisor.
Na, a terápia megvolt. Ott folytatódhat minden, mint előtte. Majd, ha lesz apró javulás, azt is megírom. Addig élek és közlekedek.
