A Ma este gyilkolunk címe ellenére nem krimi, a beharangozóval szemben nem vígjáték, hanem legfeljebb jutalomjáték a benne szereplő színészóriásoknak. Ha ezt el tudjuk fogadni, és fogékonyak vagyunk a kedves részletek iránt, egyszer jól is szórakozhatunk Kern Andrásékon.
Már majdnem készen volt a Pelikán szálló, és a 4-es főút szolnoki rekonstrukciója is a végéhez közeledhetett, amikor Bucsu Gyula ezt a fotót elkészítette az 1-es ABC elől, ahol talán már a parkolót építették. Fél évszázaddal ezelőtt így nézett ki Szolnok új belvárosa, ami akkor még nem Hild tér.
Hetven éve született döntés a Tisza mozi megnyitásáról, hat évtizede felújították a Tünde cukrászdát, átépítették a Nemzeti büfét és megnyílt a Foci vendéglő. 1974 októbere már a Szolnok 900 jegyében és a 4-es átadásának lázában telt, míg 1984-ben lezárult egy 6,1 milliárd forintos beruházás.
Úgy tűnik, a szolnokiak egyebet nem tehetnek, mint megértően figyelik a Tisza szálló immár másfél évtizedes pusztulását, ami maga alá temetett egy fürdőt, egy legendás fagyizót, egy éttermet és rendezvényhelyszínt is. Megértőnek kell lennünk a magántulajdonnal, a tulajdonos érdekeivel szemben. Mindig csak nekünk. És immár azt is el kell fogadnunk, hogy szegénynek seprűre se futja. Meg kell értenünk, hogy az omladozó épület környéke csak szemetes, koszos és gondozatlan lehet. Szolnok legszebb része.
Ez volt az első, ami eszembe jutott a Vízkereszt első jelenetét látva, amint tizennyolc szolnoki színész elmozogta a viharba került hajót, a hajótörést, a szigetre vetődő ikerpárt. Az állam leesett. A fösvény után ismét olyasmi született a Szigligetiben, amit máshol is mutatni lehet.
Súlyos vészhelyzet esetén, akkor is csak megkülönböztetett jelzéssel (gyk.: kékvillogó) van keresnivalója autónak a Tiszaparti sétányon. Nincs az a közfeladat, az a borús idő, az a rengeteg munka és ebédidő, ami ez alól felmentést adhat(na). Gondolja a naiv szolnoki. Ám ebben a városban mindent lehet. Azoknak is, akiknek pedig példát kellene mutatniuk. Mert, ha valakinek lehet, akkor mindenkinek lehet. És ez a lejtő!
Másfél évtized hagyományát követve, a mai nappal nyári szünetre vonul a blogSzolnok, vagyis augusztus 21-ig nem frissül az oldal. Ha valakinek nagyon hiányzik, keresgéljen az elmúlt 15 év vagy csak a 2025-ös év cikkei között. És közben pihenjen, töltődjön, kikapcsolódjon, hogy aztán újra olvasson!
Nevezzük így a jövőben azokat a szolnoki történéseket, amiket megszállott emberek akkor is megvalósítanak, ha hivatalos helyről segítséget és támogatást nem vagy alig kapnak. A jelenség fontos mozgatója, hogy az aktuális illetékesek tudják, a megszállottak akkor is megcsinálják, ha belepusztulnak.
Micsoda nyüzsgés Szolnok legforgalmasabb terén, ami nemcsak azért különleges, mert több mint 130 éve nem változtatták meg a nevét, hanem mert az előző századfordulón megörökített házai közül csak kettő tűnt el azóta. A szolnoki Szabadság térnek csak a szintje változott e kép születése óta.