2025.12.2. (kedd)

blogszolnok

4438 CIKKEK

Exclusive articles:

Például Salgótarján

A szocializmus idején épült házakat lehet szeretni vagy sem, ám ez nem változtat azon, hogy épített környezetünk többségét mégiscsak az ilyen épületek adják. Főleg azokban a városokban, amelyek szocialista megyeszékhelyként vagy iparvárosként fejlődtek igazán. Például Salgótarján.

Mi, egyívásúak

Nem azt kérdezem, hanyas vagy, hanem azt, hogy az egykori osztálytársaid, testvéreid, gyerekeid közül hányan vannak még itthon? Ne is mondd, hanyas vagy, hiszen ha még szakmát tanuló gyerekeket pénzelsz, miközben egyre rosszabb állapotban lévő szülők miatt rohangálsz, és még infarktusra sincs időd, akkor tudom, egyívásúak vagyunk. Szendvicsnemzedék.

A szolnoki zártkertekhez is

Egy doktori dolgozat is lehet letehetetlen olvasmány, főleg, ha megtaláljuk benne a szolnoki párhuzamokat, illetve néhány itteni kérdésre is választ ad. Márpedig Vigvári András tavaly megjelent Zártkert-Magyarország című munkája sok tekintetben ilyen. És kulcs lehet a szolnoki zártkertekhez.

Egykori június: Kenyérgyár és strand

Régen is voltak álmok, amelyek megvalósulására sokat kellett várni. Például Szolnokon a bejelentés után húsz évvel nyílt meg a kenyérgyár. És vannak olyan álmok is, amelyek nem ott és úgy valósulnak meg, ahogy eredetileg tervezték. Az első korszerű művelődési házunk nem a Gólyánál létesült.

Négy téma

Az AKB rovat két bejegyzésére többen is reagáltak, bár bevallom, volt egy olyan is, amire több hozzászólást reméltem. Természetesen az állomás elmaradt felújítása se maradt szó nélkül.

Kiemelt

A kivétel erősíti

Súlyos vészhelyzet esetén, akkor is csak megkülönböztetett jelzéssel (gyk.: kékvillogó) van keresnivalója autónak a Tiszaparti sétányon. Nincs az a közfeladat, az a borús idő, az a rengeteg munka és ebédidő, ami ez alól felmentést adhat(na). Gondolja a naiv szolnoki. Ám ebben a városban mindent lehet. Azoknak is, akiknek pedig példát kellene mutatniuk. Mert, ha valakinek lehet, akkor mindenkinek lehet. És ez a lejtő!

Csak nyár

Másfél évtized hagyományát követve, a mai nappal nyári szünetre vonul a blogSzolnok, vagyis augusztus 21-ig nem frissül az oldal. Ha valakinek nagyon hiányzik, keresgéljen az elmúlt 15 év vagy csak a 2025-ös év cikkei között. És közben pihenjen, töltődjön, kikapcsolódjon, hogy aztán újra olvasson!

László Béla-jelenség

Nevezzük így a jövőben azokat a szolnoki történéseket, amiket megszállott emberek akkor is megvalósítanak, ha hivatalos helyről segítséget és támogatást nem vagy alig kapnak. A jelenség fontos mozgatója, hogy az aktuális illetékesek tudják, a megszállottak akkor is megcsinálják, ha belepusztulnak.

A Szabadság tér régi szintje

Micsoda nyüzsgés Szolnok legforgalmasabb terén, ami nemcsak azért különleges, mert több mint 130 éve nem változtatták meg a nevét, hanem mert az előző századfordulón megörökített házai közül csak kettő tűnt el azóta. A szolnoki Szabadság térnek csak a szintje változott e kép születése óta.
spot_imgspot_img