2025.12.2. (kedd)

blogszolnok

4438 CIKKEK

Exclusive articles:

Új évre betongyár

A Beton- és Vasbetonipari Művek (BVM) döntéshozói 1976-ban úgy gondolták, hogy a következő évi kártyanaptárjukra, a tíz üzemük közül, a szolnoki gyár látképét tetetik. Kiadványuk így bekerült a viszonylag kevés olyan szolnoki kártyanaptár közé, amely valamiféle helyi "tájképet" őriz.

Ez a hajó elment (10.): Majd az 1000?

Talán Szolnok első írásos említésének 1000 éves jubileumára majd sikerül úgy felkészülni, hogy a 900 éveshez hasonló eredmények szülessenek nemcsak beruházásokban, de kiadványokban és eseményekben is. A jövőre esedékes 950 éves megemlékezések hajója elúszott, bár a nyomába kellene eredni.

Lombok között a valóság

Olcsó poén, de Kis-Magyarország, ezért ne hagyjuk ki: Nagykörűben úgy építettek lombkoronasétányt, hogy lomb is van körülötte. És, ha már kis hazánk, azt is hozzátehetjük, talán a nagykörűiek is szívesebben vették volna a községbe vezető közút felújítását. Pedig élmény a sétány.

Még egy Várkaput!

A legjobb, ami eddig a Várkapuban történt, a kávézó, ahol van értelme ajánlatot kérni, ahol többször is el tudják készíteni az ország egyik legjobb lattéját, ahol érdemes süteményekről álmodozni. És ezúttal is vonatkoztassunk el az épülettől, a kiállítástól és az elhúzódó beruházástól!

Nézz az (st)ég felé!

Hogyan van becsapva a szemem? Percekig mentem közelebb, távolabb, oldalaztam vagy koppanásig toltam a fejem a falig, hogy megfejtsem Németh Marcell stégjeit a Damjanich Múzeum folyosógalériáján. Az időszaki terem képeinél pedig türtőztetni kellett magam, hogy ne nyúljak hozzájuk.

Kiemelt

A kivétel erősíti

Súlyos vészhelyzet esetén, akkor is csak megkülönböztetett jelzéssel (gyk.: kékvillogó) van keresnivalója autónak a Tiszaparti sétányon. Nincs az a közfeladat, az a borús idő, az a rengeteg munka és ebédidő, ami ez alól felmentést adhat(na). Gondolja a naiv szolnoki. Ám ebben a városban mindent lehet. Azoknak is, akiknek pedig példát kellene mutatniuk. Mert, ha valakinek lehet, akkor mindenkinek lehet. És ez a lejtő!

Csak nyár

Másfél évtized hagyományát követve, a mai nappal nyári szünetre vonul a blogSzolnok, vagyis augusztus 21-ig nem frissül az oldal. Ha valakinek nagyon hiányzik, keresgéljen az elmúlt 15 év vagy csak a 2025-ös év cikkei között. És közben pihenjen, töltődjön, kikapcsolódjon, hogy aztán újra olvasson!

László Béla-jelenség

Nevezzük így a jövőben azokat a szolnoki történéseket, amiket megszállott emberek akkor is megvalósítanak, ha hivatalos helyről segítséget és támogatást nem vagy alig kapnak. A jelenség fontos mozgatója, hogy az aktuális illetékesek tudják, a megszállottak akkor is megcsinálják, ha belepusztulnak.

A Szabadság tér régi szintje

Micsoda nyüzsgés Szolnok legforgalmasabb terén, ami nemcsak azért különleges, mert több mint 130 éve nem változtatták meg a nevét, hanem mert az előző századfordulón megörökített házai közül csak kettő tűnt el azóta. A szolnoki Szabadság térnek csak a szintje változott e kép születése óta.
spot_imgspot_img