Szolnok legrégebbi tere nagyjából száz évvel ezelőtt, amikor még neve sem volt, és a Kálvária is a templom főbejáratának vonalában állt. Sőt, ez utóbbit lámpa világította meg, igaz, tövében talán koldus kuporgott. Faragó Sándor képeslapján még egy szekér is fordul a rendház ajtajánál.
"Mi épül Szolnokon?" Jó lenne erről tudomást szerezni a dózerolás előtt, de legalább az évekig tartó építkezés közben, mert ma, ha egy beruházásnál baj van, senki nem tudja, kinek kellene szólni. Néhányan már tesznek ki táblát, de Szolnokon még mindig nem kötelező a lakosság tájékoztatása.
A 33 évet élt "szép Tisza-hidunk" a mederben feküdt, a 35 éves vasútállomásunkból torzó lett, Szolnok lakossága megtizedelődött, a házainak jelentős része elpusztult, az egyik megszálló hadsereg helyett másik érkezett. Valahogy így köszöntött Szolnokra a második világháború vége, a győzelem napja.
Hruscsov újra Szolnokon, az első Költészet napi rendezvények záróeseménye a városban, Radics Béla és az Atlantis együttes fellépése a Ságvári Endre Művelődési Házban, illetve ötféle ízesítésű hűsítő palackozása a megyeháza melletti Lengyel légió utcában. Színes Szolnok 1964-ben.
Könnyűzenei zenekarok és énekesek jelentkezését várja május 20-ig az AztaQ, vagyis a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei tehetségkutató, aminek győztese ott lehet az Öröm a Zene döntőjében vagy akár a Hangfoglaló Program támogatottjai között. A versenynek idén is a Tisza mozi ad helyet.
Súlyos vészhelyzet esetén, akkor is csak megkülönböztetett jelzéssel (gyk.: kékvillogó) van keresnivalója autónak a Tiszaparti sétányon. Nincs az a közfeladat, az a borús idő, az a rengeteg munka és ebédidő, ami ez alól felmentést adhat(na). Gondolja a naiv szolnoki. Ám ebben a városban mindent lehet. Azoknak is, akiknek pedig példát kellene mutatniuk. Mert, ha valakinek lehet, akkor mindenkinek lehet. És ez a lejtő!
Másfél évtized hagyományát követve, a mai nappal nyári szünetre vonul a blogSzolnok, vagyis augusztus 21-ig nem frissül az oldal. Ha valakinek nagyon hiányzik, keresgéljen az elmúlt 15 év vagy csak a 2025-ös év cikkei között. És közben pihenjen, töltődjön, kikapcsolódjon, hogy aztán újra olvasson!
Nevezzük így a jövőben azokat a szolnoki történéseket, amiket megszállott emberek akkor is megvalósítanak, ha hivatalos helyről segítséget és támogatást nem vagy alig kapnak. A jelenség fontos mozgatója, hogy az aktuális illetékesek tudják, a megszállottak akkor is megcsinálják, ha belepusztulnak.
Micsoda nyüzsgés Szolnok legforgalmasabb terén, ami nemcsak azért különleges, mert több mint 130 éve nem változtatták meg a nevét, hanem mert az előző századfordulón megörökített házai közül csak kettő tűnt el azóta. A szolnoki Szabadság térnek csak a szintje változott e kép születése óta.