2025.12.2. (kedd)

blogszolnok

4438 CIKKEK

Exclusive articles:

A víz az úr

Tanulni nem szégyen. Sőt, az okos, más kárán, tapasztalatán tanul. Bár nem kell hozzá nagy tudás, hogy belássuk: a jövőnk tényleg a víz tárolásán, okos felhasználásán múlik. Andalúziában ezt elég régóta tudhatják, nem véletlen, hogy minden tanyán ciszterna és folyón vízerőmű van.

Horthyból a Kádár-korba

Miként fordulhatott elő, hogy egy Horthy-korban készült szolnoki fotó, körülbelül húsz évvel később, a Kádár-korban képeslapként jelenjen meg? Ilyen volt a slendrián szocializmus? Vagy olyanok döntöttek a vidéki városok képeslapjairól Budapesten, akik kevés helyismerettel rendelkeztek?

Ez a hajó elment (2.): Mint a galambok

"A közgyűlés tagjai élő és rendszeres kapcsolatot tartsanak a választókkal." A 2019-ben megválasztott közgyűléssel szemben ez volt a második elvárásom. Négy és fél év alatt saját önkormányzati képviselőm egyetlen fórumáról vagy fogadóórájáról sem esett be hozzám információ.

Nyerhetnénk a válságon

Szolnok akár nyerhetne is a lakhatási válságon. A megfizethetetlen albérletek, az elérhetetlen árú lakások ugyanis nemcsak Európa nagyvárosait, így Budapestet sújtják, de a fejlődő iparú és az egyetemi városokat, például Debrecent és Kecskemétet is. A jó helyen fekvő Szolnok közben elfogy.

Négy fémkép Szolnokról

A Tisza szálló, a Szigligeti Színház, a Szolnoki Galériává lett egykori zsinagóga és talán a Zagyva-parti tízemeletesek művészi fémképei maradtak ránk ezen a legalább félszázéves réz cigarettatartón. Az egykori használati és dísztárgyat a Képcsarnok Vállalat szolnoki üzletében vehették egykor.

Kiemelt

A kivétel erősíti

Súlyos vészhelyzet esetén, akkor is csak megkülönböztetett jelzéssel (gyk.: kékvillogó) van keresnivalója autónak a Tiszaparti sétányon. Nincs az a közfeladat, az a borús idő, az a rengeteg munka és ebédidő, ami ez alól felmentést adhat(na). Gondolja a naiv szolnoki. Ám ebben a városban mindent lehet. Azoknak is, akiknek pedig példát kellene mutatniuk. Mert, ha valakinek lehet, akkor mindenkinek lehet. És ez a lejtő!

Csak nyár

Másfél évtized hagyományát követve, a mai nappal nyári szünetre vonul a blogSzolnok, vagyis augusztus 21-ig nem frissül az oldal. Ha valakinek nagyon hiányzik, keresgéljen az elmúlt 15 év vagy csak a 2025-ös év cikkei között. És közben pihenjen, töltődjön, kikapcsolódjon, hogy aztán újra olvasson!

László Béla-jelenség

Nevezzük így a jövőben azokat a szolnoki történéseket, amiket megszállott emberek akkor is megvalósítanak, ha hivatalos helyről segítséget és támogatást nem vagy alig kapnak. A jelenség fontos mozgatója, hogy az aktuális illetékesek tudják, a megszállottak akkor is megcsinálják, ha belepusztulnak.

A Szabadság tér régi szintje

Micsoda nyüzsgés Szolnok legforgalmasabb terén, ami nemcsak azért különleges, mert több mint 130 éve nem változtatták meg a nevét, hanem mert az előző századfordulón megörökített házai közül csak kettő tűnt el azóta. A szolnoki Szabadság térnek csak a szintje változott e kép születése óta.
spot_imgspot_img