Az egyik jelvényről tudható, hogy a KISZ Alföldi Olajipari Bizottsága rendelhette meg 1975-ben, a másikról viszont csak tippelni lehet a népies motívum miatt. Mindenesetre a két apró jelvény is jól mutatja, hogy a 900 éves jubileumra megszámlálhatatlanul készültek az emléktárgyak Szolnokon.
Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.
Pici, családias, különleges, nem olcsó. Viszont Szolnok egyetlen olyan étterme, amit a város határain túl is jegyeznek. Antialkoholistaként nehéz alámerülni az orosz konyhában, viszont a desszertek kedvelőjeként ki merem jelenteni: ritka finom Pavlovát ettem a szolnoki Balalajkában.
Talán még nem is fogadott vendégeket a Tisza szálló, amikor ezt a később képeslappá lett fotót a budapesti Weinstock Ernő a kerthelyiségről elkészíthette. Ennél csak az az érdekesebb, hogy a felvételből a szolnoki Nerfeld bank műszerosztálya sokszorosított képeslapot 1928-ban.
Sebők Nándor, Konzum, Hatvanas, Alföldi, Munkás, Szövetség, Skála Tiszavidék, Sarudi, Koxi - nevek amelyek mentén a kiskereskedelem huszadik századi szolnoki története is elmesélhető. Alapvető változást jelentett a pénztárgép, a bevásárlókosár és a hűtőpult, de a maszek és a butik is.
Súlyos vészhelyzet esetén, akkor is csak megkülönböztetett jelzéssel (gyk.: kékvillogó) van keresnivalója autónak a Tiszaparti sétányon. Nincs az a közfeladat, az a borús idő, az a rengeteg munka és ebédidő, ami ez alól felmentést adhat(na). Gondolja a naiv szolnoki. Ám ebben a városban mindent lehet. Azoknak is, akiknek pedig példát kellene mutatniuk. Mert, ha valakinek lehet, akkor mindenkinek lehet. És ez a lejtő!
Másfél évtized hagyományát követve, a mai nappal nyári szünetre vonul a blogSzolnok, vagyis augusztus 21-ig nem frissül az oldal. Ha valakinek nagyon hiányzik, keresgéljen az elmúlt 15 év vagy csak a 2025-ös év cikkei között. És közben pihenjen, töltődjön, kikapcsolódjon, hogy aztán újra olvasson!
Nevezzük így a jövőben azokat a szolnoki történéseket, amiket megszállott emberek akkor is megvalósítanak, ha hivatalos helyről segítséget és támogatást nem vagy alig kapnak. A jelenség fontos mozgatója, hogy az aktuális illetékesek tudják, a megszállottak akkor is megcsinálják, ha belepusztulnak.
Micsoda nyüzsgés Szolnok legforgalmasabb terén, ami nemcsak azért különleges, mert több mint 130 éve nem változtatták meg a nevét, hanem mert az előző századfordulón megörökített házai közül csak kettő tűnt el azóta. A szolnoki Szabadság térnek csak a szintje változott e kép születése óta.