Kőnig Lászlót húsz évvel ezelőtt választották meg Szolnok polgármesterének. A rendszerváltás utáni első városvezető 13 hónap után mondott le mandátumáról, de 1998-ig még tagja volt a képviselőtestületnek. Kétrészes interjúnk első részében a polgármesterségig vezető útról beszélgetünk.
Akkor élünk majd normális országban, amikor a hivatalok kiszolgálják, és nem kiszekírozzák az őket eltartó, adózó állampolgárokat. Ha majd nem ugrik össze a gyomrunk, amikor át kell lépnünk egy hivatal küszöbét. Mert - elvileg - nem ők vannak értünk.
Ismét van Szolnokon egy kiállítás, amiről alig lehet hallani, és amit nem könnyű megtalálni. Persze azt is csak bennfentesként sejtem, hogy mi a tárlat célja. Mindezek ellenére roppant szórakoztató a Szak-Ma-Múlt című kiállítás.
Ahogy lehullottak a levelek, úgy tűnt elő a Baross utcai tűzfalon egy régi, egyedi reklám. Valamikor Szolnok utcáin rengeteg ilyet lehetett látni, ma ez, és a piacnál lévő Tisza cipő reklám lehetnek az utolsók. Nem kellene őket úgy veszni hagyni, mint az egykori reklámfényeket.
Lehet, hogy nem itt látható az ország legnagyobb adventi koszorúja. Lehet, hogy nem ez a legjobb karácsonyi forgatag. Viszont ez itt van a Kossuth téren, és ha nem lenne, nekem hiányozna. Már csak egy kis hó kellene, ami kitart szilveszterig. Gyerünk a térre!
Súlyos vészhelyzet esetén, akkor is csak megkülönböztetett jelzéssel (gyk.: kékvillogó) van keresnivalója autónak a Tiszaparti sétányon. Nincs az a közfeladat, az a borús idő, az a rengeteg munka és ebédidő, ami ez alól felmentést adhat(na). Gondolja a naiv szolnoki. Ám ebben a városban mindent lehet. Azoknak is, akiknek pedig példát kellene mutatniuk. Mert, ha valakinek lehet, akkor mindenkinek lehet. És ez a lejtő!
Másfél évtized hagyományát követve, a mai nappal nyári szünetre vonul a blogSzolnok, vagyis augusztus 21-ig nem frissül az oldal. Ha valakinek nagyon hiányzik, keresgéljen az elmúlt 15 év vagy csak a 2025-ös év cikkei között. És közben pihenjen, töltődjön, kikapcsolódjon, hogy aztán újra olvasson!
Nevezzük így a jövőben azokat a szolnoki történéseket, amiket megszállott emberek akkor is megvalósítanak, ha hivatalos helyről segítséget és támogatást nem vagy alig kapnak. A jelenség fontos mozgatója, hogy az aktuális illetékesek tudják, a megszállottak akkor is megcsinálják, ha belepusztulnak.
Micsoda nyüzsgés Szolnok legforgalmasabb terén, ami nemcsak azért különleges, mert több mint 130 éve nem változtatták meg a nevét, hanem mert az előző századfordulón megörökített házai közül csak kettő tűnt el azóta. A szolnoki Szabadság térnek csak a szintje változott e kép születése óta.