Szolnokon 25%-kal kevesebb egyéni képviselői mandátum, 25%-kal kevesebb induló, 25%-kal kevesebb polgármester-jelölt. Hogy a választási kampány mennyivel volt unalmasabb, mint négy éve, még nem tudható, hiszen hátra van az utolsó hét. Ami egy nappal hosszabb lesz, mint 4 éve. Nagy meglepetésekre azért ne számítsunk.
Találtam a Kossuth téren egy 41 esztendős, érdekes emléktáblát. Úgy tűnik, négy évtized egy emléktábla életében is nagy idő, ugyanis ma már némi magyarázatra szorul a rajta olvasható szöveg. Tudomásom szerint a város egyetlen sajtótörténeti emlékhelyéről van szó, még akkor is, ha kicsit eljárt fölötte az idő.
Dr. Kertész Róbert, a Damjanich János Múzeum régésze, aki legutóbb a Bástya utcában tárta fel a szolnoki vár maradványait, hamarosan önálló, várostörténeti sorozattal jelentkezik a blogSZOLNOK 1xVolt rovatában. A vendégposzt indulása előtt múzeumi szobájában beszélgettünk.
Hogy mi volt a dollárbolt? Egy olyan üzlet a szocializmus idején, ahol mindent lehetett kapni, de ahol csak kevesek vásárolhattak, mivel a forintunkkal ott kiröhögtek. Márkás magnókazetta, cigaretta, dobozos sör, szappan, LEGO és Matchbox szinte csak itt volt kapható. Szolnokon is.
Az országos sajtóból kellett megtudnom, hogy kínai kézbe került Szolnok jelképe. Azt persze tudtam, hogy eladták a Tisza Szállót, a ?Szolnok jelképe? kitétel viszont szíven ütött. Mert szeretem ugyan a Tisza Szállót, de baj, ha ezzel az épülettel azonosítják a várost.
Súlyos vészhelyzet esetén, akkor is csak megkülönböztetett jelzéssel (gyk.: kékvillogó) van keresnivalója autónak a Tiszaparti sétányon. Nincs az a közfeladat, az a borús idő, az a rengeteg munka és ebédidő, ami ez alól felmentést adhat(na). Gondolja a naiv szolnoki. Ám ebben a városban mindent lehet. Azoknak is, akiknek pedig példát kellene mutatniuk. Mert, ha valakinek lehet, akkor mindenkinek lehet. És ez a lejtő!
Másfél évtized hagyományát követve, a mai nappal nyári szünetre vonul a blogSzolnok, vagyis augusztus 21-ig nem frissül az oldal. Ha valakinek nagyon hiányzik, keresgéljen az elmúlt 15 év vagy csak a 2025-ös év cikkei között. És közben pihenjen, töltődjön, kikapcsolódjon, hogy aztán újra olvasson!
Nevezzük így a jövőben azokat a szolnoki történéseket, amiket megszállott emberek akkor is megvalósítanak, ha hivatalos helyről segítséget és támogatást nem vagy alig kapnak. A jelenség fontos mozgatója, hogy az aktuális illetékesek tudják, a megszállottak akkor is megcsinálják, ha belepusztulnak.
Micsoda nyüzsgés Szolnok legforgalmasabb terén, ami nemcsak azért különleges, mert több mint 130 éve nem változtatták meg a nevét, hanem mert az előző századfordulón megörökített házai közül csak kettő tűnt el azóta. A szolnoki Szabadság térnek csak a szintje változott e kép születése óta.