Egy nagyjából ugyanilyen a fotót ma is el tudnánk készíteni, ha az öt autót eltüntetnénk erről a képeslapról. Aminek a fotózási dátumát egyébként éppen az autók miatt a hatvanas évek közepére tenném. Szóval Hotel Tisza egykor és ma (is).
Amikor ez a fotó készülhetett a hatvanas évek közepén, akkor a Tisza Szálló már majdnem négy évtizede volt a város emblematikus épülete. Sőt, talán azt is kimondhatjuk, hogy a felépítésével megszabott új iránynak köszönhetően, a környék jó ideje már nem a mindenféle piacok és rakparti kikötők helye volt, hanem a város legnagyobb parkjának, egyik korzójának. Igaz, közben átélt egy világháborút, így a falai között láthatott nem kevés német és orosz katonát is. A háború utáni első helyreállítást követően pedig államosították, hogy aztán komoly versenyben álljon a Szapáry, majd Ságvári úti, a hatvanas évektől Ságvári körúti Nemzeti Szállóval. Bár nem hinném, hogy az ötvenes-hatvanas években komoly piaci versengésről beszélhetünk, maximum a legalább ezen a téren meglévő választás lehetőségéről. Visszaemlékezők szerint, akkoriban ez két nívós szállója volt Szolnoknak.
A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata által, minden bizonnyal némi reklámcéllal is megjelentetett képeslapot nézegetve, tényleg azt mondhatjuk, hogy ezt a fotót szinte ma is elkészíthetnénk. A szinte kifejezést csak azért kell használni, mert az épület két oldalán látható részletek miatt megbukhatna a kísérletünk. A szálloda udvarán ugyanis jó ideje nincs már magas törzsű rózsákból álló kert. Illetve hol vannak már azok a szállodán túl, a Táncsics utca torkolatánál álló lámpák, amelyek a hatvanas-hetvenes években szinte minden város képeslapján felbukkannak. A homlokzat, a kerítés, a fák ugyanilyenek most is, maximum az utca burkolata az, ami az utóbbi pár év fotóit markánsan megkülönbözteti a korábbi évtizedekétől.
És itt most természetesen ne foglalkozzunk a beltartalommal. Igen, az épület és környéke nyolc és fél évtizede szinte semmit sem változott, de hol vannak már azok az idők, amikor a Tisza volt az első szállodánk, éttermünk és rendezvényhelyünk. Ezt még akkor is meg kell jegyeznünk, ha sok vidéki város elsőszámú szállodájánál nagyságrendekkel szerencsésebb sors jutott a mi Tiszánknak. Mert legalább még áll, működik és nem az enyészeté, a pusztulásé, mint a pécsi, a szegedi vagy a miskolci testvérei.
Persze egy ilyen lassan fél évszázados képeslapnál nem hagyhatjuk figyelmen kívül a fotón szereplő autókat sem. Főleg, hogy itt talán a korabeli vendégekről árulhatnak el valamit. A sorban legelöl álló nyugati kocsi – a márkáját nem tippelném – a rendszám alapján biztos, hogy olasz. Tehát vagy egy külföldi vendég járt vele Szolnokon, avagy az ekkoriban már visszamerészkedő külföldre szakadt hazánk fia. A harmadik jármű – talán egy Skoda – szerintem valami állami eszköz lehetett, míg a két gyönyörű Moszkvics, illetve a fehér Trabant a kádári kiegyezés szimbólumai.
