Ha a város polgármesterének sajtósa lennék, akkor azt tanácsolnám a város első emberének, ha már új szolgálati autót szereztünk be, inkább magyarázzuk meg, miért, mintsem később kelljen magyarázkodni. Az internet korában ugyanis nem bíznék abban, hogy az új autó nem derül ki. Nem hinnék abban, hogy ha azok a médiumok nem írnak és beszélnek róla, ahol rengeteg reklámot helyezünk el, netán jelentős befolyásunk van, akkor az autóvásárlás nem is történt meg. Azzal pedig végképp nem áltatnám sem magam, sem a főnököm, hogy ki a fenét érdekel ez, meg, ha valaki el is kezdi piszkálni, jövőre már nem is emlékszik senki a dologra. Az internet ugyanis egy kiterjesztett, kollektív emlékezet.

Ez utóbbit egyetlen ténnyel támasztanám alá. Elegendő a google-ba két megfelelő szót beírni, és pillanatok alatt kiderül, hogy az előző autót 2007-ben 8 millió forintért vettük. Tehát most egy négy esztendős autót cseréltünk le. Igaz, egy olyat, amiben a neten elérhető információk szerint egy év alatt 70 ezer kilométert tettünk.

Nem engedném meggyőzni magam arról, hogy mivel a rendszám a régi maradt, és a szín sem nagyon tér el az előzőétől, senkinek nem fog feltűnni a csere. Mert elég egyetlen autómániás, aki a kereszteződésben ránéz az ismerős rendszámra, és felsikít, hogy új szolgálati Passátja van a polgármesternek.

Az autó átvétele előtt, tehát még április elején azt javasoltam volna, hogy álljunk ki a nyilvánosság elé, és magyarázzuk el, miért is kellett új autót beszereznünk, miközben a város közintézményeinek takarékoskodniuk kell.

Azt mondtam volna, hogy egy négy éves, legalább 300 ezer kilométert futott autóra lassan többet kell a közösből költeni, mint egy zsír új verdára. Meg azt is, hogy az előzőért most még adtak annyit, amivel beszállhattunk az újba, tehát plusz pénzébe nem került a csere a városnak. Elsősorban azért sem, mert a helyi kereskedő, csak és kizárólag presztízs okokból, olyan jelentős kedvezményeket adott, amit más nem kaphatott volna meg. Másrészt pedig az előző autót svájci frankban lízingeltünk, ezt meg forintban, és az árfolyam ingadozásának köszönhetően, a havi terhek lényegében nem emelkedtek. Azaz, van egy új autónk, ami nem került többe, mintha a régit megtartottuk volna, és most évekre le van tudva a dolog.

Persze, vannak akadékoskodók, akik felteszik majd a kérdést, hogy ha a kormánynak jó a Skoda, nekünk miért Volkswagen kell. Meg beleköthetnek abba is, hogy egy ilyen értékű – cca. 10 millióról lehet szó – beszerzést meg is lehetett volna versenyeztetni. Netán azt is felvetné valaki, hogy talán egy-két évet várhattunk volna, hiszen a város anyagi helyzete nem éppen rózsás.

Nem lennék demagóg, ha azt mondanám, hogy egy jobban felszerelt Skoda Superb simán veri árban a mi Passátunkat. Ha az autó beszerzését esetleg pályáztatni kellett, akkor azt minden bizonnyal szabályosan végeztük, ha meg nem kellett, akkor mindenki elfogadhatja, hogy a márkahűek vagyunk. A város nehéz helyzetét firtatóknak pedig átadnék egy előre elkészített táblázatot, hogy lényegében az új autó beszerzése révén még spóroltunk is.

De persze nem vagyok a városvezető sajtósa. Csak azt látom, hogy autócsere történt. És bár kifejezetten nem szeretném, hogy az én polgármesterem Olcsó Jánosként valami szakadt járgánnyal furikázzon, és tudom, hogy vannak ennél nagyobb problémáink is, azért azt hiszem, az apróságokon, meg a tiszta beszéden nagyon sok múlik.

Főleg nehéz időkben, amikor fölösleges újabb frontokat nyitni, vagy bénán kommunikáló politikusokkal egy lapon leledzeni. Kár, hogy ez a vonat – bocsánat: autó – már elment!