2025.11.19. (szerda)

Beatle-k a Beatles után

Beatle-k a Beatles után

Dátum:

A 83. Ünnepi Könyvhéten mutatták be Benedek Szabolcs Beatles-apokrif című könyvét, amely a legendás együttes tagjainak életét mutatja be a feloszlás után. A regények és novellák szerzőjeként ismert íróval az új könyvről és a Beatleshez fűződő viszonyáról beszélgettünk.

– Valahol utalt rá, hogy a Beatles közel áll a szívedhez. Ezért izgatta, hogy miért lett vége?

– Számomra a Beatles valahol a szakrális szférában van. Ha úgy tetszik, az életszemléletemen kamaszkoromtól fogva sokat alakított az, ahogy a világot ábrázolták. Ugyanakkor nem vagyok elvakult, igyekszem objektíven szemlélni az életművüket, a hibáikkal és a botlásaikkal együtt. A szólókarrierjük produktumai amúgy szerintem – és egyes szakírók szerint is – nem érik el a közös munka színvonalát. Az más kérdés, hogy a közös múlt magasra tette mind a négyük számára a mércét, akár azt is mondhatjuk, hogy a feloszlás után a saját maguk gerjesztette versenyhátránnyal indultak. Különösen annak fényében érdemes vizsgálni a szólóéveket, hogy a feloszlás óta eltelt több mint négy évtizedben hogyan barátkoznak meg a saját közös múltjukkal, és a kezdeti tiltakozás és ellenségeskedés után mikor és miként fogadják el, hogy ők valaha Beatle-k voltak, és bármit is tettek az azóta eltelt negyven évben, a világ mindig is ekként fog rájuk tekinteni.

– Úgy tűnik, alapos kutatómunka van a könyv mögött.

– Igyekeztem. Ugyanakkor egy monográfusnak mindig nehéz dolga van a tekintetben, hogy a források gyakran ellentmondásosak, illetve nem könnyű elválasztani a legendát a valóságtól. Ez a popkultúrára különösen igaz, ahol olykor maguk a szereplők vagy a mögöttük álló menedzsment építik a bulvárt. Áll már mögöttem némi Beatles-múlt: jelentettem meg cikkeket és egyéb írásokat az együttesről, és azt gondoltam, eléggé utánanéztem a szólópályájuknak is ahhoz, hogy bele merjek vágni a könyv megírásába.

– Csak úgy kipattant a könyv megírásának az ötlete, vagy volt valami előzmény?

– Tavaly afféle szakmai lektorként közreműködtem Ungvári Tamás Beatles-bibliájának új kiadásában (Új Beatles-biblia, Scolar, 2011). Ekkor merült fel, hogy megírom az együttes tagjai szólókarrierjének történetét, mégpedig párhuzamosan, azaz nem tagonként, hanem kronologikusan haladva. Arra is igyekeztem fényt deríteni, miként alakult a Beatles recepciója. A feloszlás utáni években ugyanis egyszerűen csak a múlt részeiként, a hatvanas évek legsikeresebb, de már feloszlott együtteseként tekintettek rájuk. Aztán a nyolcvanas években feltámadt nosztalgiahullám egészen a klasszicizálódásig vitte őket. Ma a Beatles egyáltalán nem a múlt része, hanem élő dolog.

– Rengeteg könyv jelent már meg a Beatles-ről. Tud valami újat, vagy valamit másként mondani róluk?

– Ez a könyv a feloszlás körülményeit és az azóta eltelt időszakot szándékozik elmesélni. Magyar nyelven ilyen jellegű munka még nem jelent meg. A magyar olvasók számára hozzáférhető Beatles-monográfiák vagy a közös évekre fókuszálnak, vagy pedig csak igen röviden intézik el a szólókorszakot. A Beatles-apokrif viszont ott kezdődik, ahol a Beatles-életrajzok befejeződnek.

– Miért apokrif?

– Mert nem része a legendának. Holott hozzátartozik, és nincs is benne semmi rejtegetnivaló. A Beatles éppen akkor oszlott fel, amikor kronologikus és eszmei értelemben véget értek a hatvanas évek. A könyvem azt beszéli el, mi történt utána az együttes tagjaival. Igazi dráma újrakezdéssel, kicsinyeskedéssel, nagyvonalúsággal, féltékenységgel, gyűlölködéssel, összeveszésekkel és könnyes összeborulásokkal. Továbbá szerelmekkel, megcsalásokkal, házasságokkal, válásokkal, valamint (sajnos) két főszereplő tragikusan korai halálával. A Beatles-apokrif valós történet, csetlő-botló, hús-vér emberekről, akik végül bevonultak a halhatatlanságba.

– Ez egy generációs könyv, azaz a mai negyvenesek így látják a Beatlest, avagy élvezheti olyan is, aki a hatvanas években volt tini, avagy ma az?

– Ez nem generációs könyv. És nem csak azért, mert még nem vagyok negyvenes, hanem mert nincs benne semmiféle generációs attitűd. Azt gondolom, a Beatles már túl van a generációs kérdéseken. Mozartnál se vizsgáljuk külön-külön, hogy miként gondolnak rá a tinik és az idősebbek.

– Honnan származnak a könyvhöz használt információk?

– Angol és magyar nyelvű forrásokból, szakkönyvekből és monográfiákból, illetve korabeli újságcikkekből dolgoztam.

– Említette, hogy ilyen jellegű mű magyarul még nem jelent meg. Angolul létezik?

– Angol nyelven létezik olyan könyv, amely speciálisan Beatles-tagok utóéletével foglalkozik. Nem is egy. A többi életrajz viszont nagyjából úgy intézi el a szólóéveket, ahogyan említettem. Annak ellenére, hogy ismerek olyan rajongókat, akik magáért Ringo Starrért vagy Paul McCartneyért vannak oda, az ő lemezeiket hallgatják, és mintegy mellékesen tudják, hogy ezek az ipsék korábban a Beatles nevű együttes tagjai voltak.

– Meg tud szólaltatni, mondjuk gitáron egy Beatles dalt?

El tudok zümmögni néhányat, roppant hamisan.

– Lesz a könyvnek szolnoki bemutatója?

– Szolnokra mindig örömmel megyek. Ha valaki hív, boldogan mondok igent.

(A címlapon látható montázs Peterdi Gábor munkája)

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Cinemagic, Denevér és új évad

Ezen a hétvégén a város két pontján ad koncertet a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, ahol már nemcsak a szeptember végén induló évadra készülnek, de a következő, több helyszínt érintő Parti-túra tervét is szövögetik. Patkós Imrével, a zenekar szakmai igazgatójával beszélgettünk.

Mint egy elhajított kő

Hat hete közel negyven színésszel, köztük tíz gyerekszereplővel próbál Radó Denise Szolnokon. A dzsungel könyvét november 30-án mutatja be a Szolnoki Szigligeti Színház, ami a színésznő korábbi rendezéseihez hasonlóan a megszokottól picit eltérő értelmezést is kap.

Komfortosabb Tisza mozi

Új székek, környezetbarát légtechnika és megszépült belső tér várja a Tisza mozi három termében szeptember 11-től a nézőket. A közel 40 millió forintos beruházástól a nézőszám további emelkedését is várja Demeter István, a mozi tulajdonosa.

Ízek és zenék a korzón

A Tisza-parti Nyár elmúltával sem lesz üres a Tiszai hajósok tere. Szombattól öt napon keresztül az Ételkorzó várja az érdeklődőket. Lesznek bajor ételek, magyar pálinkák és különleges koncertek is. Jakus Beátával, a program szervezőjével, az ANKK munkatársával beszélgettünk.