A két egymásmellé rakott kép nagyjából egy év különbséggel készült a Magyar Rádió egykori szolnoki stúdiójának a Kolozsvári úti udvaráról. A bal oldali képen még viszonylag jó állapotban van az oroszlános kút, a jobb oldalin már csak a csonkja látható. Úgyhogy elmondhatjuk, ismét szegényebbek lettünk valamivel. Pontosabban egy olyan díszkúttal, ami 1952-ben még a Kossuth téri 1-es számú irodaház udvarán állt. A hetvenedik születésnapját nem élhette meg.

Nálam már többször kiverte a biztosítékot, hogy Szolnok belvárosában nem túl felemelő vasárnap reggelente sétálni. Egyszerűen azért, mert az utakon, a járdákon és szinte mindenütt ott vannak az előző este bulijainak, utcai lazulásának a nyomai. Biztos, hogy nem akarnak a szombat éjszaka nyitva levő szórakozóhelyek tulajdonosai összedobni egy kis pénzt a vasárnap reggeli takarításra? Lehet drágább a sör. És, akkor a nem bulizók is jól, vagy a jelenleginél jobban járnak.

A Szentháromság térrel szemben, az egykori kőolajos klub előtt, egy elég forgalmas járda mellett. Több hete tető és figyelmeztetés nélkül. Áldozatra várva. A szerencsében bízva. Hogy mire valók a közterület-felügyelők Szolnokon, régóta nem tudom. Hogy miért nincs gazdája az utcáknak, jó ideje nem értem. Hogy mire való egy önkormányzati képviselő, azt biztos félreértem. Miként a gondatlan veszélyeztetést is. Tehát az ott egy veszélyes lyuk. Én szóltam.

Húsz méterre Szolnok főutcájától. A nagyposta mögött, az egykori telefonközpont mellett. Egy járdaszakasz, amelyik úgy tűnik, senkié. Mert, ha valakié lenne, akkor nem gyűlne ott több év lehullott levele és szemete, hanem olykor az a valaki csak takarítaná. Senki járdája, ami senkinek sem szúr szemet? Ami senkit sem zavar? És senki sincs, aki szóljon miatta a gazdájának? Ha így van, akkor Szolnok senki városa.