Már állt a XIX. század végén is. A fejlődő, városiasodó, polgárosodó Szolnok egyik jelképe volt a Városi Kaszinó. Aztán a múlt század közepén Úttörőház lett belőle, szerintem sokaknak okozva kellemes perceket. A nyolcvanas évek közepe óta Technika Háza. Talán akkor nyúltak hozzá utoljára. Fennállásának 12. évtizedében nem nevezném Szolnok díszének. De miért?

A hétvégi Lego-kiállítás idején sűrű növényzet takarta (védte?) az Aba-Novák Agóra Erkel-terme mellett álló Kozák László ("nagy Grofo") szobrot. Ha büszkék vagyunk egy szoborra, akkor nem takarjuk el, akkor a mozgatható bukszusoknak máshol találunk helyet. Ha annyira nem akarunk mutogatni egy szobrot, akkor nem a növénytakaró a megoldás. Talán ebben az esetben is érdemes lett volna előbb gondolkodni, utána cselekedni, és nem fordítva. Kinek a szégyene?

Korábban arról volt szó, hogy idén májusban elkezdődik a 40 éves szolnoki vasútállomás felújítása. Ráférne, de nem kezdődött el. Hacsak azt nem tekintjük felújításnak, hogy a peronokon pár hónapja világoskékre festett padokat átfestették sötétkékre. Vállalhatatlan minőségben. Van ahová nem jutott sötétkék festék, így kivillan a világos. Igaz, az összkép - sajnos - illik a pusztuló vasútállomáshoz, Szolnok egyik kapujához.

A város egyik szép palotájának helyére épült az Árkád, amelynek földszinti üzletei hosszú évek óta nem találják a helyüket a szolnoki kereskedelemben. Különösen a folyosóra nyíló, elhagyott boltok lehangolóak. Lassú pusztulás és magára maradt kosz a város közepén. Vajon a Nerfeld-palota földszintje is így nézne ki ma?