Szeretem nézni az építkezéseket. Amikor azt látni, hogy az emberek alkotnak. Ez számomra annál érdekesebb és szórakoztatóbb, minél nagyobb vagy különlegesebb építményről van szó. Persze azt nem teheti meg az ember, hogy folyamatosan ott áll a munkaterületek mellett, így óhatatlanul lemarad – általában a legjobb – pillanatokról.
Tudom magamról, hogy nem tudok fényképezni. Ennek ellenére mindig nálam van a masinám, mert soha sem lehet tudni, mit érdemes képben feljegyezni. Talán ezért is irigyelem rettenetesen – sőt tisztelem – azokat, akik nemcsak benéznek a lyukba, hanem látnak és láttatnak is azon keresztül. A digitális fényképezők korában azt hihetnénk, hogy mindenki tud fotografálni. De ez nem igaz. Ahogy 15 percre bárki híres lehet, ugyanúgy mindenkivel előfordulhat, hogy jó időben, jó helyen van, és még a masina is úgy sül el, ahogy kell. Ez a szerencse. A nagyközönség előtt is vállalható fényképek készítése viszont az, amikor valaki tudatosan van jó helyen – bár legtöbbször a tudatalattija vezérli -, és néhány pillanat alatt komponál, beállít, alkot, és nem véletlenül, hanem tudatosan születik a jó fotó. Nézegessenek újságokat, netes portálokat, és be fogják látni, hogy ez sokszor az ebből élő profiknak sem sikerül.
Az Aba-Novák Kulturális Központban Szolnok Napján megnyitott A Tiszavirág-híd című fotókiállítást nézegetve viszont nekem úgy tűnik, hogy van ebben a városban néhány – jó értelemben vett – amatőr fotós, akiknek sokszor sikerül jó képet csinálniuk. Például a Tiszavirág híd építkezésének legérdekesebb mozzanatairól. Így a képeiknek köszönhetően láthatunk olyan pillanatokat is, amelyek a legtöbbünknek, minden bizonnyal, kimaradtak az életéből. Például a tartócsövek összeillesztését, vagy a még burkolatlan járófelületet.
A régi képek és a hozzájuk kapcsolódó történetek szerelmeseként tudom, hogy néhány év múlva a Tiszavirág híd születése is a homályba vész majd. Évtizedek múlva pedig alig fog valaki emlékezni arra, hogy miként is született. Így csak reménykedni tudok abban, hogy ennek a mostani kamara kiállításnak az anyagát valakik, valahol megőrzik. Ha pedig pár sort írnak is a képekhez – ami a kiállításon talán azért maradt el, mert még friss az emlék -, akkor talán mégsem lesz igazam.
