Az Árkádok mögötti parkolóban állította le az autóját. Próbált nyugodtnak látszani, holott utálja, ha félbe kell hagynia, amin dolgozik. Editnek viszont nem tudott ellenállni. Az előző napi Szigonybeli kalandjuk, és a délelőtti telefonhívásából is érezte, hogy ismét közelebb kerültek egymáshoz. Amikor meglátta a nőt a dupla átjáró alatt, kiszállt az autójából, integetett neki, hogy észrevegye.

– Ide figyelj Bán Béla! Hát hiába írok neked az iwiw-en meg a facebook-on, semmire nem válaszolsz? Tegnap délután óta nem tudok lenyugodni – zúdította nyakába az érzelmeit a nő, miközben betuszkolta az anyósülésre. – Tudod, mit mondok neked? Az a fickó nem véletlenül borult be a bokszunkba. Azt hittem, meghalok, amikor dőlni kezdett a fal, aztán meg ott feküdt az a hülye a lábainknál.

– Igen, nekem is van néha olyan érzésem, mintha valami filmbe keveredtünk volna – próbálta kényszeredetten mosolyogva megnyugtatni a feldúlt nőt.

– Filmben? Bán Béla, te tiszta hülye vagy! Bennünket le fognak csukni?

– Mert egy fickó a lábaid elé zuhant?

– Nagyon vicces vagy, csak majd leesik az álad, ha elmondom, mire jöttem rá – mondta szikrázó szemekkel, izgatottan fészkelődve az ülésben Edit. – Akkora slamasztikába vagyunk, hogy el se tudod képzelni. Tud, hogy ki volt az a fickó, aki a Szigonyban átborult a bokszunkba?

– Valami részeg tinédzser.

– A nagy büdös lótúrót. Az egy rendőr volt, és éppen hallgatózott – vágta rá szikrázó szemekkel, hangjában egy felfedező büszkeségével. – Ugye, most csodálkozol?

– Igen. Téged ennyire megviselt a kollégád elvesztése?

– Velem ne próbálj fölényeskedni, és ne játszd el, hogy nyugodt vagy, mert kiszállok a kocsidból. Fogd már fel, hogy nyomoznak utánunk. Ezek azt hiszik, hogy Zolikát valaki eltette láb alól, és mivel a valódi tettes túl nagy ember ahhoz, hogy bántani merjék, kishalakra akarják kenni a dolgot.

– Állj, állj, állj! – Nagy levegőt vett, megfogta a nő kezét és mélyen a szemébe nézett. Azokba a szemekbe, amiket negyedszázada a nap minden órájában bámulni akart. Hirtelen érezte, ettől a szempártól mindjárt elveszti a fejét, pedig higgadt akart maradni. – Az a szemét Gulyás véletlen baleset áldozata lett. És bár te is és én is szívesen kinyírtuk volna, egyikünknek sincs köze a halálához. Ráadásul huszonöt éve nem láttalak – lágyult el a hangja. – Honnan veszed, hogy kettőnk ellen nyomoznak? És miért lett volna rendőr az az ütődött tegnap? Nekem ilyen marhaságokra nincs időm! Csak azt akartam tőled megtudni, ki volt az a mocsok, aki megalázta a lányomat.

Az anyósülésen ülő nő kihúzta a kezét a férfi ujjai közül, miközben kimért lassúsággal hátradőlt, mint aki csak erőt gyűjt a következő kitöréséhez. Nem nézett a még mindig őt bámuló férfira, a szélvédőre meredt. Szemei egyre összébb húzódtak, arca mind merevebb lett. Majd, mintha mondani akart volna valamit, de a szája tátva maradt. Amennyire csak tudott, előrehajolt, aztán elhaló hangon felnyögött.

– Mit fogdossa a főnököm a Zolika nővérének a fenekét?