Végre megszépült a vasútállomás előtti tér. Csodálkoztam is volna, ha nem jön valamelyik közműszolgáltató, akinek a munkák befejezése után jut eszébe feltúrni az egészet. Gondolkodik itt valaki?
Még nincs 12 éves a Tiszavirág gyaloghídra felvezető kerékpáros rámpa, de már rosszabb állapotban van, mint a rómaiak útjai a kétezer évvel későbbi feltárások idején. De mit adtak nekünk a rómaiak? És mit hagyunk mi az utánunk jövőkre, ha egy ilyen építmény nem bírt ki 12 évet. Legalább a kivitelezők dicsőségfalára írjuk fel, hogy Szolnokon mi maradt utánuk! Ha már számonkérni nem lehet.
A két egymásmellé rakott kép nagyjából egy év különbséggel készült a Magyar Rádió egykori szolnoki stúdiójának a Kolozsvári úti udvaráról. A bal oldali képen még viszonylag jó állapotban van az oroszlános kút, a jobb oldalin már csak a csonkja látható. Úgyhogy elmondhatjuk, ismét szegényebbek lettünk valamivel. Pontosabban egy olyan díszkúttal, ami 1952-ben még a Kossuth téri 1-es számú irodaház udvarán állt. A hetvenedik születésnapját nem élhette meg.
Az építkezés alatt az emlékezés szünetel? Ez jutott eszembe a két építkezés közé szorult Damjanich-szobor környékéről. A fű ugyan le van vágva, de nem virágok, hanem szemét virít az emlékműhöz tartozó dombon, lépcsőkön, mögé pedig ne is nézzenek. Értem én, hogy most nincs szem előtt. Meg azt is tudom, hogy a szolnoki csata napja óta koszorúzni se lehetett. De az emlékmű szó nem arra utal, hogy csak bizonyos napokon emlékeztetne az a mű. Az emlékezés az építkezések alatt sem szünetel(hetne).
Lehetne a beszedett parkolási díjakból olyan parkolókat építeni, ahol esőben nem a víz az úr? Szerintem, a kérdés is felesleges. Mert ezért fizetünk a szolgáltatásért. Nem?
