Azt olvastam valahol, hogy az épületek ugyanolyan szerzői jog által védett alkotások, mint például az irodalmi művek. És miként ez utóbbiakba se szokás beleírni, mert nem tetszik a végük, vagy, mert valamelyik részt aktualizálni lehetne, a tervezők álmodta épületeket sem illik átbarmolni. Mindez a szolnoki állomás utascsarnokában szokott leginkább az eszembe jutni, ami jó ideje alig hasonlít Schneller Vilmos építész és munkatársainak a terveire. Holott a funkciója az elmúlt négy évtizedben cseppet sem változott.
Nem tudom, kinek, mikor és miért támadt az az agyament ötlete, hogy az utascsarnok Jubileum térre néző hatalmas ablakai elé igénytelen butiksort telepít. Ráadásul nem két fillérből, hiszen olyan házban házakat építettek, amelyekben vizesblokk is van. Ma a kétharmaduk üresen áll. Emlékeznek még, mi volt ennek a butiksornak a helyén negyedszázada? Menetrend táblákkal és virágokkal elválasztott, hatalmas fekete foteles társalgó helyek, ahonnan ki lehetett látni a városra. És, ami nem akadályozta, hogy fény jusson a térbe. Úgy, ahogy annak idején az építészek megálmodták. A teret, annak hangsúlyait, arányait és fényeit, amit valaki, vagy valakik balkáni módon átszabtak. Gondolom, szabad perceikben a Rómeó és Júliát is átírogatják némi helyesírási hibával.
Persze, a szolnoki Vasútállomásnak nem ez az üres butiksor a legnagyobb baja. Az csupán egy olyan tünet, ami miatt már rég gyógyítani kellene a „beteget”. A város egyik kapujának számító Vasútállomás – most csak az utasforgalmi részekről beszélek – ugyanis ebben a formában Szolnok, a MÁV és ha idegen téved erre, az ország szégyene. Arról nem is beszélve, hogy az utasokat sem szolgálja, és kedvet sem csinál a vonatozáshoz. Pedig lehetne ez másként is.
Ehhez persze először – mondjuk a MÁV-val alapított nonprofit kft. révén – a város kezelésébe kellene venni a Vasútállomást. Ezt követően ki kellene takarítani a nem eredeti épületelemeket, a MÁV ki tudja milyen részlegei közül pedig mindazt, ami nem közvetlenül az utasokkal foglalkozik. Mindezek után lehetne elgondolkodni azon, hogy milyen funkciók kerülhetnének a hatalmas épületbe.
És itt jönnek az álmaim.
Helyet kaphatna benne egy Kormányablak, ahol nemcsak a Szolnokon, de a környéken élők, akár a napi 24 órában elintézhetnék a hivatalos ügyeiket. Komfortos és barátságos körülmények között. Beköltözhetne az egykori Ifjúsági Iroda utódja is, mondjuk könyvtárral, netszobával, kulturált társalkodó hellyel – klubbal – kiegészítve, hogy a vonatra várakozó srácoknak esélyt adjunk az értelmes időtöltésre. Itt lenne a helye egy turisztikai infópontnak is, ahol nemcsak bármilyen helyi vagy országos eseményre azonnal jegyet lehetne venni, mindent tudna Szolnokról és a környékéről, de természetesen kerékpárkölcsönzőt is üzemeltetne. Mindezek mellett elférne edzőterem és egészségügyi szolgáltató is, és talán eljutnák a „kis szemét vonja a nagy szemetet” effektusig.
Mert akkor lehetne kereskedelmi alapon működő, minőségi szolgáltatókat is a Vasútállomásra vonzani. Mit nem adnék egy üzleti alapon működő kerékpár megőrzőért, ahonnan este ugyanúgy kaphatnám vissza a bringám, ahogy reggel leadtam. Nem igaz, hogy csak a vendéglátás és a kereskedelem alja képes megélni egy állomáson. Tudom, álmodom, de ilyenkor mindig nyugat-európai példák ugranak be, ahol olyan éttermek működnek a hasonló méretű vasútállomásokon, ahová nemcsak az utazók térnek be. És jöhetnének a fodrászok, a virág és ajándék boltosok, a könyves, a minőségi zöldséges, netán egy korrekt éjjel-nappali.
Hatalmas ez a negyvenéves épület. A tiszta és kellemes váróterem mellett simán lehetne helyet találni egy kis helytörténeti – ha már az egyik első vasutas város vagyunk – gyűjteménynek, netán egy folyamatosan megújuló galériának is. De láttam én már színházat is működő vasútállomáson!
Tudom, hogy „itt én vagyok a bolond, a bolond csak én vagyok…” De nem hinném, hogy sokáig érdemes várni ennek a magyar építészetben is fontos helyet elfoglaló, Szolnok életében is jelentős épületnek a megújításával. Tudom, macerás, meg eleinte sok sikerrel és köszönettel sem kecsegtet, de hát néha hosszabb távon is lehet gondolkodni. Mert a jövő szerintem a közösségi közlekedésé, amihez a korszerű, kulturált állomásokon keresztül kapcsolódhatunk.
Vagy a jelenlegi szemétdombbal, kegyetlenül lemaradhatunk.
