Még emlékszem a nyolcvanas évek közepén azokra a vasárnap délutánokra, amikor a Petőfi Rádió sorolta a hétvégi eredményeket, és ilyenkor a Szolnoki Cukorgyár focicsapatáról is említést tettek. Ez akkoriban volt, amikor a cégek közjólétébe - a profit maximalizálás helyett - még belefért egy pálya építése, majd a csapattal együtt a fenntartása. Az én gyerekeim majd a pályák helyén létrejött kaszálókról mesélhetnek.

A két egymásmellé rakott kép nagyjából egy év különbséggel készült a Magyar Rádió egykori szolnoki stúdiójának a Kolozsvári úti udvaráról. A bal oldali képen még viszonylag jó állapotban van az oroszlános kút, a jobb oldalin már csak a csonkja látható. Úgyhogy elmondhatjuk, ismét szegényebbek lettünk valamivel. Pontosabban egy olyan díszkúttal, ami 1952-ben még a Kossuth téri 1-es számú irodaház udvarán állt. A hetvenedik születésnapját nem élhette meg.

Ez a kép, ez a Szapáry úti hirdetőtábla egyfajta mementó, ami fotóként a jövőben, a valóságban pedig most még egy darabig arra emlékeztet és figyelmeztet, mit tett velünk, a kultúránkkal a covid. December elején többségében nyári rendezvények plakátjai függenek Szolnok egyik legszebb utcájának a hirdetőtábláján. Mert nem volt mivel felülragasztani, vagy nem volt miért leszedni őket. Ha lesz régi kerékvágásba való visszatérés, akkor ugyanez a tábla fog emlékeztetni és üzenni.

Mikor kerül végre a főtérre a firkálók kezére rácsapó városvédő szobra? Lehet meglepően élethű is! Mert a kislány összefirkálása kiver minden biztosítékot.