A Táncsics úton, a színház mellett álló tízemeletes épület felkiáltójelként magasodik Szolnok Tisza felőli látképe fölé. Szerintem arra emlékeztet, miként lehet egy várost építészetileg megerőszakolni. Ha már elbontani nem lehet, legalább figyelmeztessen az épített bűnökre.
A mellékelt fotó egyidős lehet Táncsics utcai tízemeletes lakóházzal, azaz valamikor 1967 tájékán készülhetett. Az épület nagyjából ma is így néz ki, azzal a különbséggel, hogy a Táncsics utca felőli árkádját beépítették. Fokozva ezzel a borzalmakat. A kép egyetlen különlegessége, hogy hasonló fotót ma már nem nagyon lehetne készíteni, mivel a tízemeletes és a színház közötti parkoló fái kitakarnák a hatalmas házat.
A parkoló hiánya nagyjából a korabeli városépítészek előrelátását is mutatja. Felhúztak egy legalább 150 lakásos házat, és meg sem fordult a fejükben, hogy a motorizáció az átadást követő évtizedekben esetleg felgyorsulhat. Úgy tűnik, a megyei tervező vállalat akkori dolgozóiban fel sem merült, hogy ezt a házat esetleg évtizedekig fogják lakni, és előfordulhat, hogy lakói előbb-utóbb autókat használnak. Ahogy azt sem feltételezték, hogy a közeli színház látogatói is így érkezhetnek majd esténként. Ezek alapján igazán nincs okunk azon csodálkozni, hogy egyáltalán elkészült ez a ház.
Nézve ezt a képet, nem tudok szabadulni néhány kérdéstől. Ki lehetett az a csökött agyú vadbarom – elnézést a felindultságért -, aki a hatvanas évek elején kitalálta, hogy ez a ház éppen ide kerüljön? Kik lehettek azok az elvakult talpnyalók, akik között egy sem akadt, aki felkiáltott volna, hogy ne tegyük már tönkre a városképet? Milyen szakmai színvonalon álltak azok a tervezők, akik hajlandóak voltak elkészíteni ennek a háznak a terveit? Mit gondolt magáról az a tanácsi alkalmazott, aki ráütötte a pecséteket az engedélyre? És mi lehetett azoknak a fejében, akik az átadási ünnepségen beszédet mondtak, tapsoltak és jutalmakat vettek át. Persze, mindegyiknek fegyvert szorítottak a halántékához, azért történhetett meg mindez. Tudom, hogy élni kellett, de egyetlen porszem sem volt abban a fogaskerékben?
A múltat megváltoztatni nem lehet. Azt sem gondolnám, hogy belátható időn belül pénz lenne ennek a háznak az eltakarítására. Tudom, akik az elmúlt öt évtizedben itt kaptak lakást, itt éltek hosszabb vagy rövidebb ideig, azok életében ez egy fontos, kedves hely, amit illetlenség lenne elvitatni. Ugyanakkor nem kellene elmenni szótlanul amellett, hogy ennek a háznak a felépítése a város arculcsapása volt.
Nem a bosszú hajt. De szerintem a múltunkkal – ami nemcsak forradalmakból, hanem hétköznapokból is állt – való szembenézés lenne, ha végre tudnánk, kik tették ezt a várossal. Miért csak pozitív emléktáblákat lehet kihelyezni? Miért ne lehetne olyan táblát csinálni, ami a bűnösöket sorolja? Mert mondjuk, az a tábla pont lehetne ennek a hatalmas felkiáltójelnek az alján, és örök tanulságul mondaná el a szolnokiaknak, kiknek köszönhető ez a monstrum. Jó, az építészet világnapján vagy a város napján nem koszorúznánk meg.
