2025.11.9. (vasárnap)

Gyorsan, valami jót

Gyorsan, valami jót

Dátum:

Lehet, hogy nem itt készül a világ legjobb pizzája, még azt is el tudom fogadni, hogy nem is igazi és nem is olasz az, amit a Kossuth utcai Prontoban alkotnak, de hogy nekem ízlik és szeretem, az tény. Délben vagy este, helyben vagy otthon, vállalható.

pronto2_400Elsőre azt gondolná az ember, hogy ennél rosszabb helyen vendéglőt nyitni nem lehet. Hatalmas autós forgalom, dübörgő buszok a megálló miatt, és parkolni sem mindig könnyű a Kossuth út és az Arany János utca kereszteződésénél. Ha jól emlékszem, néhány éve volt is más próbálkozó az egykori tervező vállalat székháza alatt. A Prontonak viszont – láthatóan – bejött a hely, miden bizonnyal azért, mert egy vendéglő sikere nem feltétlenül a helyen múlik.

Ültünk már itt Olaszországban élő egykori szolnokival, aki megesküdött arra, hogy az igazi olasz pizza nem ilyen, sőt nagyon más, de azért ő is és a kislánya is jóízűen megette a Pronto alkotását. Én is ettem már Olaszországban pizzát, de nem vállalkoznék arra, hogy megtippeljem, milyen az igazi olasz pizza. Valahogy úgy vagyok ezzel, mint jóanyám Ujházy húslevesével, ami lehet, hogy nem olyan, mint amilyennek Ujházy Ede szerette, ám ettől függetlenül, számomra az az egyik legjobb, és imádom.

A Pronto pizzája is számomra az egyik legjobb, amit eddig ettem: kellemes a tésztája, tisztességesek a feltétek, és akár helyben, akár házhoz szállítva eszem, friss és rendesen elkészített. Ez lehet a titkok nyitja. Lassan egy éve vagyok – vagyunk – rendszeres vendégei a helynek, ahol mindig ugyanazt a minőséget és kiszolgálást kapjuk.

pronto1_400A Pronto nem akar többnek látszani, mint ami valójában. Egy kedves, fiatalos, helyi kisvállalkozás. Nem tudom, ki a tulajdonos, milyen a viszonya az ott dolgozókkal, viszont úgy érzem, a személyzet is hosszabb távra gondolkodik. Nem tolakodóak, nem flegmák, teszik a dolgukat, ahogy a láthatatlan szakács is. Ha hirtelen nincs más megoldása az ebédre, vagy a vacsorára, a Prontora biztosan számíthatunk.

Megfizethető áron.

Mi kell még? Kitartás, hogy még sokáig lehessen náluk vagy tőlük rendelve enni. És jó idő, mert esténként, amikor már csendesebb a forgalom, és busz is kevesebb fékez a Pronto előtt, kellemes kiülni a teraszukra.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Ajándékok a Zagyvából

A pulttól az utcára kígyózós sorokat elnézve, minden héten lehetne írni a Zagyva cukrászdáról, sokak számára a családi ebédek és ünnepek megkerülhetetlen pontjáról. Ahol nem ülnek a babérokon: hajtanak, gondolkodnak. És micsoda aprósütemény-sorozatot alkottak már megint?

Nosztalgiázzunk!

Van az úgy, hogy az ember álmait valaki megvalósítja. És a Tiszavirág-hídhoz közel, a Szapáry úton egyszercsak megnyílik egy békebeli hangulatú, kedves kis kávézó. Amiről véleményt még nem lehet mondani, szurkolni viszont nagyon kell neki.

Nekem élmény

A Tiszaligeti strand másoknak lehet, hogy csak egy fürdő, nekem azonban minden alkalommal egy élmény. Mai állapotában turistaként értelmezhetetlen, helyiként azonban szerethető, mert nagyon szolnoki. Az öltöző, a meleg víz, a dumák. Ússzanak és brűgöljenek!

Jó a kezdés

"Aki minden nap iszik a papsajt levéből, az arra a napra megóvta magát a betegségektől" - áll Plinius középkori füvészkönyvében. Ha ekkora elvárásaink nincsenek is a Tiszai hajósok terének legújabb éttermével szemben, arra azért joggal számíthatunk, hogy valami különlegeset kapunk.