Szolnok egykori korzóján, a Szapáry úton, a város két régi, de minden bizonnyal a legszebbek közé tartozó háza, az egykori Kádár-cukrászda és a Kindlovics-bazár között, az épületek közötti résből kibújt egy fa. Nem ma. Jó ideje növekszik, gondolom, gyökereivel, elbújt törzsével küzd a százéves falakkal. Hogy ki fog győzni? Ha tudnánk, kié is az a rossz helyen lévő fa, talán válaszolhatnánk. Így csak aggódhatunk, Szolnok lassan pusztuló múltja miatt.

Nem sokkal fél három után jártam a Kossuth és a Jókai út találkozásánál. Az órára pillantottam. És megállapíthattam, hogy ősz óta senkit sem érdekel, hogy a Szolnok főutcáján lévő nyilvános óra pontos vagy sem. Bár emlékeim szerint évek óta így van ez. Tavasszal már majdnem pontos lesz. De mi értelme egy ilyen órának? Haszontalan. Elfeledett. Csak csúfítja, és nem szolgálja a várost.

A Tiszaparti sétányon ülő férfialak talán a tanulást jelképezi. Egy ideje sötéten látja a jelent és a jövőt? Vagy csak elborult, mert nem tudja eldönteni: kis világunkban kire is mondhatjuk, hogy sötét?

Mi lesz a régi reklámokkal? Általában elfelejtsük és/vagy kidobjuk őket. De kinek a dolga kidobni egy elavult vagy leszakadt óriásplakátot? A hirdetésen szereplő cégé? A hirdetést kihelyező vállalkozásé? A táblahelyet bérbeadó tulajdonosé? Gát lévén a gátőré? Vagy a városi köztisztasági cégé? Netán az enyém, ha már észrevettem a Szandai rétre vezető lépcső mellett? Csak azért értetlenkedem, mert a szerintem egyértelmű válasz ellenére is ott éktelenkedik néhány óriási, plakátból gyűrt szemétgalacsin.