Lassan két hónapja takarítja a Tisza az árterét. Más szemetét hozza fentebbről, lerak belőle egy kicsit Szolnoknál, hogy aztán a mieinket is vigye tovább a lentebb élőknek. A civilizáció üzenete műanyag palackokban, végig a folyó mentén. Idén ezzel a szemétkoszorúval emlékezünk a cianidszennyezés 24. évfordulójára, mutatva, mennyit tanultunk abból a nagyobb bajból is.

Valamikor kevés volt belőlük. Negyven éve olykor még várakozni is kellett előttük. Eljárt az idő a nyilvános telefonfülkék fölött. Csak azért vannak, mert jogszabály írja elő a létüket. Kideríthetetlen, milyen forgalmat bonyolítanak. A legtöbbe persze keveseknek lenne kedve belépni. Vajon a jogszabály rendelkezik a karbantartásukról és a takarításukról? Vagy itt maradtak, így maradtak, a mi bajunk?

Magyarország Európai Uniós történetében majd egy komoly fejezetet kell szánni az úgynevezett kötelező kommunikációnak és ennek az elemeinek. Mindezekre külön hatóság figyel/figyelt, az ilyesmire elköltött pénz pedig meghaladhatja a térkövekre fordított uniós forrásokat. Az idő előrehaladtával jól látható, hogy a kommunikáció bizonyos elemeinek mennyi értelme és haszna volt. Csak Szolnokon több millió forintnyi, mára értelmetlenné vált tábla díszíti a közterületeket.

Biztosan van rá valamilyen értelmes, értelmetlen magyarázat. Afelől sincs kétségem, hogy ez alapvetően nem Szolnokon, szolnokiakon múlik. Ennek ellenére a mi szégyenünk az immár évek óta levert vakolatú, ocsmány külsejű bírósági épület. Kinek kellene, lehetne (?) tennie azért, hogy a lassan egy évtizede halogatott felújítás megtörténjen? Persze, majd a tavasz megoldja. De csak az első emeletig. A szolnokiak meg ne emeljék feljebb a fejüket?