Annak ellenére, hogy Kern András csak a főszereplője a Ma este gyilkolunk című filmnek, ez egy tipikus Kern-film, ami nagyon jól illik a Sztracsatella, Csudafilm, Gondolj rám művek sorába. Kern András mindegyikben oltári nagy parasztot alakít, aki mindenkinél szebb és okosabb, ezért feljogosítva érzi magát, hogy mindenkinek a lelkébe gázoljon. És Kern András ebben az esetben is olyan unottan és flegmán játszik – vagy van a kamera előtt? -, hogy ha csak ő lenne a filmben, öt perc után ott kellene hagyni a vásznat, hiszen, ha ő sem élvezi, amit csinál, tőlünk miért várná. Ráadásul maga a történetvezetés is az a Kern által szeretett mesélős, megfejtős – de nem eljátszós -, amilyenek akkoriban készültek Olaszországban és Franciaországban, amikor még Kern is legfeljebb csak húsdarálóval forgathatott.
A film stáblistája szerint a Ma este gyilkolunk forgatókönyvét egy hölgy írta, azonban a neten fellelhető adatok alapján az a Köbli Norbert jegyzi, aki talán csak azóta fedezte fel önmagában a jobboldali értelmiségit, amióta Vajna helyett Lajos Tamás kezébe került a hazai filmkassza kulcsa. Persze néhány év múlva nem arra fogunk emlékezni, hogy Köbli az MCC jól kereső valakije, a Göncz Árpádot a Blokádban bohóccá maszkírozó kurzusíró, Lajos Tamás hűséges tollhordozója, hanem a Játszma, A vizsga, A berni követ, a Szabadság különjárat, A félvilág, a Szürke senkik írója. Igaz, ebbe a sorba nem fog illeni a Ma este gyilkolunk, mert bárhonnan is merítették az alapötletet, ez egy se füle, se farka történet, amivel nagyon kellet kínlódni, hogy a végén közel kilencven perc legyen.
Ugyanakkor vannak ennek a filmnek erényei is, amik miatt nem időpocsékolás a megnézése. Például a filmbe szereplő színészóriások már nem élő kortársai előtti főhajtása, ami lépten-nyomon felbukkan a filmben. Amikor Kern belép a szinte egyetlen helyszínnek tekinthető színészotthonba, mellette a falon egy hatalmas Haumann Péter kép látható, máshol Darvas Iván és Törőcsik Mari bukkan fel, de második megnézésre biztos, másokat is észre lehetne venni. Rendkívül szimpatikus az is, hogy a színészotthonban lakó színészóriások nevein kívül minden, amire utalnak a filmben, legyen az tévéműsor, zenész, újság vagy bármi, nem elkenve, áthallásosan van megemlítve, hanem eredeti nevén. És természetesen nagyon jó újra egy légtérben látni Koltai Róbertet és Pogány Juditot, mozivásznon viszontlátni Bálint Andrást, Jordán Tamást, Bodrogi Gyulát, Hámori Ildikót és Takács Katit. Nem is nagyon tud az ember másra gondolni, minthogy ez az egész vállalhatatlan történet – amit közben Balázs István Balázs (Ida regénye, Űrpiknik) csodálatosan fotografált, Fazakas Péter (A játszma, Szabadság különjárat) tisztességes iparosként rendezett – nem más, mint egy jutalomjáték ezeknek az elvitathatatlan óriásoknak.
Avagy az egyre többet kritizált, Lajos Tamást gazdaggá tevő állami filmfinanszírozási rendszer aljas parasztvakítása, amikor tulajdonképpen egy filmmel, kilóra megvette a legnagyobbakat, a másik oldalon álló, nem támogatott színházakban játszó óriásokat, akik innentől kezdve sehol nem mondhatják el kritikájukat a jelenlegi filmfinanszírozással, kultúrpolitikával szemben. Miközben az ő tekintélyükkel kellene felháborodni azon, hogy a Radnóti, az Örkény és a fővárosi Katona József színházak hatvan alatti, elvitathatatlan tehetségű színészei nemhogy a művészi díjakat odaítélő bizottságok látóterébe, de az államilag finanszírozott filmekbe se férnek be. Azaz a Ma este gyilkolunk lehet, hogy nem is egy bugyuta vígjáték, hanem színészóriásaink aljas átvágása, szájaik betömése, azaz a lajostamások győzelme. Ügyes.
