2025.11.19. (szerda)

Kész lesz a Rózsakert

Kész lesz a Rózsakert

Dátum:

A 2007-ben bezárt, majd lebontott Damjanich uszoda helyén idén tavasszal egy új park kialakításához kezdett a Városfejlesztő Zrt. A kihelyezett táblák és a korábbi nyilatkozatok szerint szeptember végén kellett volna átadni az új közparkot.

rzsakert3_400– Mi okozza a késést? – kérdeztük Csatári Istvánt, a Városfejlesztő Zrt. ügyvezetőjét.

– A kihelyezett táblákra egyszerűen rossz dátum került. Minden tervben az szerepelt, hogy az új parkot október végéig kell átadnunk. Ez meg is fog történni október 29-én egy kisebb ünnepség keretében.

– Október közepén beszélgetünk. Hol tartanak most a munkák?

– A járófelületek már jóval korábban elkészülte, és a napokban a hatvan darab facsemete is a helyére került. A füvesítés folyamatosan végezzük, és ahogy a Dami egykori parkolójánál látható, ha egy kis esőt is kapunk, nagyon hamar kizöldül a terület. A hátralévő időben a rózsakert kialakítása történik, ami nem lesz kis munka, hiszen több száz rózsatövet kell a kollégáinknak elültetniük.

– Mikor kerülhetnek a helyükre a park technikai eszközei?

– A megyeháza mögött kialakuló rózsakertbe egy pavilont is építünk, ami lényegében készen van, a műhelyben vár arra, hogy a helyére kerüljön. Az automata öntözőberendezések már jóval korábban el lettek helyezve, és reményeim szerint, a világítás is hamarosan megoldódik. Ez utóbbival az a helyzet, hogy nem szerepelt az eredeti tervekben, viszont nyilvánvaló, hogy e nélkül nem lenne teljes a beruházás. A pályázatot már kiírtuk, elbírálás alatt van, így ha egy kis szerencsénk lesz, akkor az átadáskor a világítást is felkapcsolhatjuk az új parkban.

rzsakert4_400– Milyen forrásból valósul meg az új park?

– Egyrészt a Norvég Alaptól kaptunk erre pénzt, másrészt a város saját erejéből finanszírozza a beruházást. Tegyük hozzá, hogy nem kis munkáról van szó, hiszen az egykori uszoda és a mögötte lévő park mintegy 2,7 hektárnyi terület.

– Mikor lehet olyan az új park, amilyennek elképzelték?

– A fákat csak ősszel lehetett ültetni, de szerintem jövő tavasszal már megmutathatják magukat. A rózsákkal is ugyanez a helyzet. Elsősorban növényekről beszélünk, tehát idő kell ahhoz, hogy ez az új közpark valóban olyan legyen, mint amilyennek elképzeltük.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Tiszavirág és RepTár

A Tiszavirág Fesztivál kitalálója és évtizede szervezője, Kovács Ákos új feladatot kapott a várostól. Az év elejével, a frissen létrehozott RepTár Szolnok Nonprofit Kft. ügyvezetőjévé nevezték ki. Így a 2016-os tervek kapcsán két jelentős turisztikai attrakcióról is beszélgethettünk.

Évindító Cimbaliband

Idei első koncertjét a szolnoki Tisza moziban adja január 13-án a Cimbaliband, akiket nemcsak fellépések sora fűzi a városhoz. Az egykor a Tisza Táncegyüttest is kísérő, névadó zenekarvezetővel - Unger Balázzsal - a szolnoki koncert mellett a készülő lemezről és az idei tervekről is beszélgettünk.

Személyesből közkincs és történelem

Bővülő történelem címmel nyílik kiállítás április 10-én a MNL szolnoki levéltárában. Az ajándékozás útján a Pozsonyi úti intézményhez került iratokból és fényképekből rendezett tárlatról Csönge Attilával, a Magyar Nemzeti Levéltár megyei intézményének igazgatójával beszélgettünk.

Ismét megcsaphat a modell füstje!

Több terepasztallal és újdonságnak számító szabadtéri programokkal is várja, nemcsak a gyerekeket, az Aba-Novák Agóra az immár 5. Szolnoki Országos Vasúttörténeti és Vasútmodell Kiállítás látogatóit a márciusi hosszú hétvégén. Pálinkás Csabát, a rendezvény társszervezőjét kérdeztük.