Néha nem tudom eldönteni, hogy a helyi politikusaink szenvednek közlési kényszerben, esetleg valami médiatervet kell teljesíteni akkor is, ha éppen nincs médiaesemény, avagy előre megvett felületeket kell megtölteni pozitív helyi hírekkel.
„Várhatóan márciusban befejeződnek a Táncsics Mihály úti szobaszínház felújítási munkálatai – A komplexumot várhatóan március végén, a Színház Világnapjához (sic) kapcsolódva adják át” – adta hírül az egyik helyi hírportál. Aztán ugyanerről olvastam az egyébként nagyszerű Teátrum márciusi és áprilisi számában is, ám a színházzal szembeni épület július közepén is üresen áll. Persze, messze még a következő színházi évad, lehet, hogy bent már lázas munka folyik, dehogy sem a kávézó, sem a bonbonárium nem nyitotta meg kapuit az év első felében, az biztos.
„A program keretében felújították a volt Tüdőkórház parkerdejének mintegy 2,3 hektár nagyságú természetvédelmi területét.” – érhető el a világhálón Szolnok új parkjáról szóló június elejei tudósítás. A hónap első hétvégéjén meg is nyílt a park, hogy aztán egyetlen nap múlva ismét magába záródjon, és őrizze szépséges titkait. Persze, lehet, hogy csak én járok arra mindig rosszkor, avagy rossz helyen keresem a bejáratot, de a közpark nekem még nem közpark.
A reklámszakmában van egy fontos szabály, miszerint olyasmit nem reklámozunk, amihez a célcsoport nem tud hozzájutni. Mert, ha olyasmit reklámozunk, ami még nem kapható, akkor azoknál, akiknek szántuk, esetleg ellenkező hatást váltunk ki, és akkor se veszik meg, ha végre elérhetővé válik. Persze, a reklámszakma egy olyan állatorvosi ló, amelyiknél minden példa példával kontrázható: azért reklámozunk valamit jó előre, hogy a közönségben felkeltsük az érdeklődést, a várakozást. Mondjuk, egy jó film vagy lemez esetében ezt el tudom fogadni, használati tárgyak és építmények esetében azonban nem.
Épül, készül egy csomó jó dolog Szolnokon, aminek tényleg lehetne örülni. Meg van egy csomó jó terv, amelyeknek tényleg meg kellene valósulniuk – lásd például a 4-es főút szuper körforgalmát. De ez a fránya – leginkább rosszul értelmezett – PR elrontja az ember örömét. Mert valahol, valaki kitalálja, hogy beszéljünk a jövőről. De miért? Hiszen példák sora mutatja, hogy a jövő mennyire nem biztos. Megéri?
