Ezt a felségsértéssel felérő, valamikor 1966 után készült képet már csak a poén kedvéért sem szabad kihagyni. Arról nem is beszélve, hogy a fotó úgy mutatja a Kossuth tér városháza felőli oldalát, ahogy már nem sokkal később sem lehetett látni.
Legyünk igazságosak! Minden bizonnyal a fotósnak eszébe sem jutott, hogy viccet csináljon a Kossuth téren 1961-ben felállított Munkásmozgalmi szoborból, amit többnyire szemből volt szokás ábrázolni. A szerencsétlen beállítás inkább csak annak köszönhető, hogy a kép a Megyei Tervező Vállalat 10 éves működését bemutató kiadvány számára készült, és a Magyar utca tér felőli végét lezáró 77 lakásos társasház csak így fért bele a kompozícióba. Az persze más kérdés, hogy a kiadvány és a kép alapján okkal feltételezhetjük, a hatvanas évek végén már slamposodott a diktatúra, hiszen minden további nélkül megjelenhetett egy olyan fotó, amelyiken a munkásmozgalmi hős két lába között látható a városi tanács épülete.
A mából nézve persze örülhetünk, hogy ez a kép így maradt meg az utókornak, hiszen a szobor alfele alatt átnézve képet kaphatunk a városháza épületének megpróbáltatásairól is. Nem elég, hogy a második világháborúban elpusztultak a kupolái, bezártak a földszinti üzletei, sikerült a szocializmusra jellemző, undorító, vaskeretes kockaportálokkal is megerőszakolni a házat. Így fél évszázad távlatából tényleg kár már ezen morfondírozni, de azért volna mit kérdezni azoktól a tervezőktől és pecséttel ellátott korabeli hivatalosságoktól, akik ezt elkövették, hogy mégis mit gondolnak a szépről és az építészeti stílusok összhangjáról.
A fotó középpontjában álló társasházért sem osztogatnék szakmai nívódíjat. Még akkor sem, ha ezen a telken korábban csak földszintes házak álltak, és teljesen nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb emeletes háznak kellett kerülnie ide. A Facebook Régi Szolnok közösségén nemrég megjelent, 1965. május 1-jére datált fotó alapján feltételezhető, hogy a ház abban, vagy a következő évben készült el. És legalább harminc évig így is nézett ki. Valamikor a kilencvenes évek második felében azonban ezt a házat is megerőszakolták, és egy beépített nyeregtetőt biggyesztett a tetejére, túllépve ezzel a házsor magasságát, és tovább csúfítva azt, ami e nélkül is ronda volt.
Mindez persze csak egy újabb bizonyíték arra, hogy a huszadik század második felében Szolnokon elszabadult hajóágyúként bolyongtak építészek, kivitelezők és megrendelők. Dicső tetteik hosszan sorolhatók!
A fotó jobb szélén még nagyjából eredeti állapotában látható, 1907-ben épült Népbank későbbi sorsa is ezt bizonyítja. Az valamikori bank épülete a fotó készítésekor helyőrségi klubként szolgálhatott, majd valamikor a hetvenes években megkapta az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat (IKV), és valamelyik környékbeli termelőszövetkezet építőipari melléküzemágának dolgozói befedték, a jellegzetes tetőszerkezetének egy részét pedig leszedték. Érthetetlen, hogy miért. Ahogy az is, miért nem volt senki, aki sikítva tiltakozott volna a barbarizmus ellen.
Lehet, hogy mégsem véletlen ez a képbeállítás? Lehet, hogy a korabeli fotós azt akarta üzenni, hogy a helyi építészet a munkás segge alatt van? Avagy a Munkásmozgalmi szobor kéztartása azt is szimbolizálja, hogy Szolnok építészeti kultúrája honnan indult és hová jutott? Netán azt, hogy lesz az még lentebb is?
Inkább nem magyarázzunk bele a kompozícióba semmit, csak idézzük fel, hogy milyen volt Szolnok főtere közel fél évszázaddal ezelőtt.
