Az interneten keresgélve nagyon gyorsan kiderül, hogy a Horváth kert elnevezés igen népszerű a vendéglátósok körében. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen Békeffi István szövegét, Lajtai Lajos zenéjének köszönhetően szinte mindenki fel tudja idézni, és a Horváth kertről szerintem sokunknak egy amolyan igazi, kockás abroszos, magyaros kisvendéglő jut eszébe. Olyan, ahol még nem matat a fúziós konyha, és aminek a levegőjétől is rosszul lesznek a szélsőséges vegetáriánusok.

Ez a név azonban kötelez. Még akkor is, ha esetleg csak azért választja a tulajdonos ezt a nevet, mert éppen így hívják. Ha Horváth kert, akkor annak majdnem olyannak kell lennie, mintha otthon lennénk, csak éppen a főzés, a tálalás és az elpakolás gondját megoldják helyettünk.

Ebből a szempontból a szolnoki Horváth kert nem okoz csalódást. Annak sem, aki pár hónappal ezelőtt még ugyanabban a városszéli épületben, az Alföld kapujában ebédelt. Elsőre úgy tűnhet, hogy nem változott itt semmi a néven kívül. Anno az Alföld kapujának konyhája is pontosan olyan jó és házias volt, mint amilyen a Horváth kerté lett.

Megmondom őszintén, amikor annak idején a régi és az új négyes Szajol felé eső kereszteződésében, közvetlenül a benzinkút mögött megnyitott ez a hely, kicsit ódzkodtam tőle. Azt hittem, hogy a nem éppen igényes tranzitforgalom lestrapálja majd. Ám, nem ez történt. Az Alföld kapuja az igényesebb utazók, és a jó ízeket kedvelő szolnokiak egyik kedvenc helye lett. Hogy miért történt tulajdonosváltás, nem tudom, de őszintén szólva, nem is érdekel.

Vasárnap szinte teltház volt. A benti asztaloknál családok ebédeltek, a teraszon talán átutazó motorosok. A húsleves finom volt, a mindenféle húsokkal – és kakastaréj szalonnával felszerelt – tál pedig bőséges és finom. Mi kell még egy jó vasárnapi ebédhez? A pincér gyors volt és kedves, az étel friss, meleg és bőséges.

Tudom, hogy a Horváth kert soha nem jut a Michelin-csillagnak még a közelébe se, a döntnökök még a térképen se találják meg, de ez ki a kutyát érdekel. Kellenek olyan éttermek, ahol majdnem úgy főznek, mint otthon. És biztos vagyok abban, hogy ötven kilométerre tőlünk, sok mindent már nem úgy készítenek, mint errefelé – például nem ismerik a csigatésztát! -, tehát még a magyaros, házias éttermek sem egyformák. Ez a Horváth kert a szolnoki Horváth kert, így kell elfogadni, és drukkolni, hogy legalább annyi ideig éljen, mint az Alföld kapuja.

És ha csak azt csinálja, amit eddig, nem kívánunk lehetetlent.