Magyarországon először a szolnoki Alexandre Trauner Art-Film Fesztiválon láthatta a szélesebb közönség Moldovai Katalin első nagyjátékfilmjét, az Elfogy a levegőt. A rendező később egy országos médiumnak azt nyilatkozta: a szolnoki nézőtéren nagyon sok tanár ült, akik közül többen megköszönték neki a filmet, sőt volt, aki a végén sírva ment oda hozzá. Merthogy az Elfogy a levegő története szerint egy középiskola mindenki által szeretett, irodalmat tanító tanárnőjét egy szülő feljelenti, mivel a tizenegyedikes tanítványainak a Rimbaud és Verlaine kapcsolatáról szóló Teljes napfogyatkozás című filmet ajánlja, aminek következtébe a befolyásos apuka nyomására vizsgálat indul, és ahhoz a kiszolgáltatott iskola igazgatónője előbb kénytelen-kelletlen partner lesz, majd a tanárnő fellebbezése és igazságkeresése miatt már a médiát is elérő balhé és újabb vizsgálat keveredik az ügyből, ami a pedagógus távozásával zárul.
A november 2-től műsorrendbe került Elfogy a levegő legnagyobb baja, hogy pár héttel Reisz Gábor Magyarázat mindenre című alkotás után került a magyar mozikba, hiszen a két alkotás, két nagyon hasonló történetről szól. A másik problémája pedig, hogy csak a Moldovai Katalin és Palócz Zita által filmre írt történetnek utánanézve derül ki a mozinéző számára, hogy az Elfogy a levegő egy 2017-ben történt romániai esetet dolgoz fel, aminek filmre vitelén még a pandémia előtt kezdtek dolgozni az alkotók. Azaz, bár sokkal szerényebb filmes körülmények között lett mozi a történetből, mint ahogy Reisz Gábor harmadik alkotása megszülethetett, Moldovai Katalin sztorijának igazi különlegességét az adhatja, hogy a fikciót pár év alatt beérte a valóság. Mindaz, ami Romániában 2017-ben megtörténhetett, 2023-ra Magyarországon is lehetséges valósággá vált.
Őszintén megmondom, hogy az Elfogy a levegő születési hátterének ismerete nélkül engem elsőre kifejezetten zavart a film helyszíne. Merthogy semmifél utalás nincs benne arra, hol és mikor játszódik ez a történet. Csak a házak és az utcaképek teszik gyanússá, hogy talán nem Magyarországon zajlott a forgatás, ami aztán a bolti jeleneteknél egyértelművé kezdett válni, jobban figyelve az iskolai belső képekre pedig teljesen világossá vált. És zavart. Mert közben azon kellett morfondíroznom, bosszankodnom, hogy Reisz Gábor szlovén pénzből forgatott filmje után, Moldovai Katalin Erdélyben felvett kényes története szembesít a magyar hétköznapokkal. Miért? Itthon nem lehet ilyet forgatni, nem lett volna iskolaépület, amit egy ilyen sztorira kiad valamelyik tankerület? Avagy a tanítás szabadságának megnyirbálása országtól és helytől független nemzetközi téma kezd lenni az eddig szabadnak gondolt világban? Kár, hogy az eredeti történet és a helyszín nincs valamilyen módon helyre téve a film elején.
Mert akkor tényleg csak az erős történetre lehetne koncentrálni, és nem kellene kényszeresen a külföld-belföld szálakat bogozgatni. Hiszen nemcsak az életből vett főtörténet erős, hanem a mellékszálként fűzött menni vagy maradni kelet-európai értelmiségi életútkérdés, az önmagát is nehezen eltartó, közben az idősödő szülőről gondoskodó középgeneráció kétoldali préselése, és a mindenki emlékében élő szemét tanárok motivációinak a felfejtése is nagyon ütős. És a magyar filmekben eddig nem igen látott színészek is úgy hozzák a figuráikat, mintha nem is egy játékfilmben játszanának, hanem egy láthatatlan dokumentarista kamera előtt élnék a valódi életüket. Nem véletlen, hogy ez a lassan fél évtizedes munka filmfesztiválok díjaival kezdi hozni a gyümölcsét.
