Szolnok, szombat dél, Béres József sétány, a Szegedi Kis István utca végnél, a város legszebb játszótere közelében. Minden bizonnyal az előző este nyomai. Amikor már nyitva voltak a kerthelyiségek, de 11-re még haza kellett érni. Vagy a pincérek nem szedték le a bárpultot, vagy, akik ott ittak, azok feledkeztek meg arról az alapvetésről, hogy mindenki takarítson maga után. Ők jól érezték magukat, mi meg miattuk rosszul. Fog ez valaha változni?

A szolnoki "utcai művészek" kedvenc felületei a közlekedési táblák és minden fal, amelyik nem sajátjuk, azaz ahol más tulajdonát csúfíthatják, és tehetik tönkre. Szellemi színvonalukat a békás szökőkút vízköpői alatt kereshetjük. Konkurenseik az utcai hirdetők, akik bárhová, bármit képesek kiragasztani. A két "művészeti ág" támogatói pedig a közterületeinket pásztázó kamerák felügyelői, a rend valamint a közterület őrei.

"A Molnárfecske-telep Szolnok legjelentősebb természeti értéke, az épített környezet és a természet együttélésének szép példája. Az ország legnagyobb ismert fészkelő telepe 1980 óta védett. A legtöbb fészek a Ságvári Endre körúton található..." Fészket még találtam, fecskét is láttam, de a védett telepre utaló emléktáblának jó ideje nyoma veszett. Igaz, nem a Ságváriról, hanem a Boldog Sándor István körútról, a piac közeléből. Nesze neked értéktár!

Tisztelem azt, aki dolgozni akar. Azt meg pláne, aki a munka lehetőségét is maga teremti meg. Azt pedig elismerem, hogy kezdő vállalkozóként drága dolog hirdetni. Mindezekkel együtt nem vagyok biztos abban, hogy egy olyan vállalkozóra bíznám a kertem gondozását, aki a hirdetését fákra szögezi fel. Nem egyre! Az egész város tele van az ilyen plakátokkal.