2025.11.13. (csütörtök)

MÁV strand

MÁV strand

Dátum:

Az 1xVolt rovatban megjelent Fürdő álmok című, az egykori szolnoki strandokról szóló cikkhez fűzött megjegyzéseket András barátom.

Micsoda idők voltak azzal a sok stranddal!

mavstrand1_400Mi pletykafalusiként a MÁV-ra jártunk. Keresztül a járműjavítón, a síneken. Ma már ez is nonszensz: át tudtál sétálni egy vállalat telephelyén és a kutya nem szólt rád,

És persze én is ott tanultam meg úszni, a fedett részben, még óvodásként.

A MÁV strand is május elsején nyitott. Volt egy év, amikor én voltam az első vendég május elsején. Akkor el is raktam a 00001 sorszámú belépőmet, ami azóta sajnos elveszett. Egyedül úsztam az 50 méteres medencében, mint Bástya elvtárs hajdan.

A strandon egyébként hat medence volt. A benti tanmedence, tetején a lelátóval/napozóval, az 50 méteres úszómedence, a két szélén korláttal. A „pipa”, aminek pipára hasonlító alakja volt, kb. 120 cm mély lehetett, benne langyos termálvízzel – itt lehetett pancsolni. Két termál medence – ezekben nem szabadott pancsolni! Egy medencét egy napig töltöttek fel, reggel kezdték, estére lett teli, forró volt benne a víz. Másnap reggelre már csak meleg volt, egész nap lehetett benne fürödni, este leengedték. A másik medencével ugyanezt csinálták, csak egy nappal csúsztatva. Így mindig volt egy teli és egy töltés alatt lévő termál medence.

És volt gyerekmedence rögtön a két termál mellett.

Paradicsomi hely volt.

üdv:

András

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Változunk

A Levéltár rovatot ezúttal a "gépház" üzenőfalának használom, ahol beszámolhatok, az elkövetkező napokban milyen változásokat tervezek a blogSzolnok-on. Lesznek új rovatok, és lesz, ami megszűnik.

Elfelejtett asztalok 2.

K. Zsolt: A mi házunk előtt is volt ilyen...

Pályákról a pálya kapcsán

A Mátyás király úti sporttelepről megjelent íráshoz többen hozzászóltak. Részben ez is volt a célom vele, hiszen a személyes emlékek sokat hozzátehetnek a halványuló kollektív emlékezethez.

Április 4-ről

Csak egy érdekes utcáról akartam írni, a Liliomról, ami korábban Április 4-e is volt. Néhányakban komoly emlékeket ébresztett a cikk. Élmény őket olvasni.