Talán két éve készült el az egykori szolnoki vár úgynevezett Vízi kapuja, amin keresztül a Tiszához lehet lejutni. Éppen azóta figyelem a kapu oldalfalából meredező kábelcsonkokat, pár centire a turistaút jelzésétől és a hely leírásától. Talán a törökök hagyták itt? Vagy a törökökre emlékeztet? Netán későbbi korok mementója? Vagy a jelen slendriánságának a jele? A pályázat lezárása után ennyire nem számít senkinek, hogy mi készült vagy nem készült el? Végül is Szolnokot akarjuk megmutatni a turistáknak.

A város első írásos említésének 950. évfordulójára készülve talán érdemes lenne a 900. évfordulóra készült és még ma is a helyükön lévő emlékműveket rendbe tenni. Még akkor is, ha a tanács szó szerepel rajtuk. A Szolnok Ispán körúti házak mögött, az artézi kút felé vezető zebra közelében található a Jubileumi emlékpark táblája. Lassan fákkal teljesen benőve, elmohásodó, olvashatatlan szöveggel arra emlékeztet, hogy hányan dolgoztak az új lakótelep élhetővé tételén.

A megszépült Tiszaparti sétányon, a Vízirendőrség előtt, a korlát kőpárkányát néhány nap alatt elképesztő módon összefirkálták. A feliratokból egyértelmű, hogy mindez fiatalok vagy inkább gyerekek műve, akik naponta hozzátesznek valamit. A rendőrség előtt, az egyházi iskola közelében, talán bekamerázott helyen, ennek így kell történnie? Gyerekcsínynek kicsit drága és durva.

Négy évtizede még az volt a hír, hogy már majdnem száz nyilvános telefonfülke működik Szolnokon. Napjainkban meg talán az lehetne a szenzáció, hogy akad egyetlen egy a városban, amelyik vállalható állapotú. A Jubileumi tér sarkán már csak a duplafülke áll, készülék sincs benne, de kiválóan alkalmas feszültség levezetésére, grafikai vágyak kiélésére és bérrollerek elhagyására. Lehet, hogy kezdeni kellene a régi telefonfülkékkel valamit. Mert a világ tovább változik.