– Azzal a libával nem lehet szót érteni. Nem is ezen a földön jár. Először együttérző próbáltam lenni, aztán kedves, a végén pedig már udvaroltam is, mindent bevetettem, de nem érti, miről van szó. Meg van róla győződve, hogy az a korlátolt öccse a tudásának köszönhetően gazdagodott meg. És ezt ártatlan szemekkel még hangoztatja is. Ő az egyetlen örökös, és most úgy érzi, az ölébe pottyant a lottó ötös. Inkább többet szeretne megkaparintani, mintsem kevesebbet – suttogta a férfi az irattárban, két dossziékkal tömött polc közé húzódva, az ablakon át az Árkád parkolót bámulva.

– Dehogy voltam vele erőszakos. Bár a végére egy kicsit felnyomta az agyam. Ez egy teljesen begerjedt némber. Amikor az elején elmondtam, hogy az elhunyt öccse pénzügyeiről szeretnék vele beszélgetni, azt hitte, valami dél-amerikai szappanoperában van, ahol a buta milliomosra rárepül a helyi macsó. Közelebb húzódott, és úgy hajolt rá az asztalra, hogy olyan gombócokat az életben nem szolgáltak még fel a Tündében – próbál könnyeden röhögni a saját poénján, de hirtelen, mintha belefojtották volna a szót. Folytatni akarta, azonban a de szócskánál legalább tízszer megakadt.

– De csak a végén gurultam be, amikor már világos volt, hogy semmit nem ért. A Zolikánál parkoltatott cégekre és pénzekre keresztet vethetünk, ez a bestia mindent visz – mondta már egész hangosan, majd, mint akit rajtakapnak valamin, ismét lehalkította a hangját. – Egyértelművé tettem, hogy rossz paripán lovagol, és az életével játszik. Mire felsikított a Tünde kellős közepén, hogy tudta, hogy az öccsét eltették láb alól.

Edit közelebb húzódott a két sort elválasztó polchoz, szinte a dossziékra simult. A hangot már az első pillanatban felismerte, bár ennyire idegesnek még soha nem hallotta a főnökét. Fülelt, és meghallotta a mikrofonhangot is, ami Csaba telefonjából jöhetett. A távolból érkező szavak azonban nem álltak össze.

– De hát a rendőrség úgy zárta le az ügyet, hogy baleset volt – folytatódott a beszélgetés, amit itt nem pont, hanem hallhatóan egy hatalmas gombóc lenyelés zárt. – Lehet, hogy nyomozni fognak? Ki ellen? Ellenem? Te meg vagy őrülve, engem még tanúként sem hallgattak ki – próbált nyugodt tónust keresni a remegő hang. – Csak Zolik a kolléganőit hallgatták ki aznap, de azok inkább szerelmesek voltak abba a balekba, sem hogy kinyírják.

Editnek hirtelen meg kellett kapaszkodnia a polcban, ami ettől kissé, ám jól láthatóan inogni kezdett. A nő erre hirtelen hátrébb lépett, mire a mögötte lévő polcot lökte meg, ami viszont már jól hallható fémes hangon kezdett csörömpölni.

– Egy pillanat – hallatszott a másik sorból, majd a férfi lassú léptekkel elindult az ablaktól a polc végéig. Megállt. Talán óvatosan kikémlelt a dossziésorok közül. Edit megfordult, villámsebesen dossziékat kezdett kihúzogatni, mintha csak valami fontos iratot keresne.

– Szia Baba! – köszönt negédes fölényességgel a férfi, ahogy belépett a két sor közé. Edit halálsápadtan, kezében egy nyitott dossziéval felé fordult. Főnöke a két polc közötti folyosót egészen betöltötte elhízott testével.